Beszüntetik a Google első telefonjának amerikai forgalmazását

MTI Sajtóadatbank, 2010. július 20. 10:01

Hamarosan véget ér a Google első telefonjának amerikai forgalmazása, miután az Apple-féle iPhone eddigi legerősebb vetélytársának tartott készülék nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az utolsó szállítmány már megérkezett a Google amerikai központjába, a készlet elfogyása után a Nexus One csak Európában és egyes ázsiai országokban lesz kapható - olvasható a Google műszaki blogjában. Ezzel pedig véget is ér a januárban bemutatott, műholdas navigációs berendezéssel (GPS), többfunkciós érintőképernyővel, integrált böngészővel, illetve levelezőrendszerrel szállított szolgáltatófüggetlen okostelefon amerikai karrierje.

 Az 1 gigahertzes Snapdragon processzorral készülő, 11,5 milliméter vastag készülék kijelzőjének átmérője 9,4 centiméter, súlya mindössze 130 gramm. A versenytárakhoz képest kisebb és könnyebb Nexus One egyik legfontosabb előnye, hogy nagyobb mozgásteret ad a felhasználónak a kezelőfelület testre szabásánál.

 Az amerikai vásárlók talán nem is értették, hogy mi volt a koncepciója a Google szolgáltatófüggetlen telefonjának – vélekednek a szakemberek. Az Apple telefonját hűségszerződéssel már 99 dollárért (22 ezer forintért) kínálják, míg a Google készüléke 650 dollárba (145 ezer forintba) kerül.

 A telefon kudarcát többek között a hagyományos hirdetési módok elmaradásával is magyarázzák. Ezért fordulhatott elő, hogy a megjelenése utáni első hónapban mindössze 80 ezer darab fogyott a Nexus One-ból, míg az első iPhone-ból 600 ezer darab, a százmillió dolláros kampánnyal beharangozott Motorola Droidból pedig 525 ezer darab talált gazdára a bemutatót követő első hónapban.

 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb

Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal –  tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.

2024. október 5. 13:31

Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért

A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók*  72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.

2024. október 4. 19:08

A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel

Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.

2024. október 2. 09:55

Már itthon is megvásárolható a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja

Végre Magyarországon is kapható a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, amely elődeinél nagyobb strapabírósággal, hatékonyabb akkumulátorral, fejlettebb kijelzővel és innovatívabb AI-élménnyel érkezik.

2024. október 1. 14:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10