Frissül a Google képkeresője
A Google 2001-ben hozta létre az akkor átütő újdonságnak számító képkeresőjét. Az évekig gyermekbetegségekkel küzdő rendszer számos tartalmai és design változtatáson esett át az évek során, és most elérkezett az idő, hogy megint frissüljön. A cél egyértelműen az átlagfelhasználók igényeinek kielégítése volt, vagyis szebb, egyszerűbb és adott felületen több képet felvonultató megoldást választottak.
Ez azonban sajnos azzal járt, hogy a képek származási helyét, és az előképek alapján nem megjósolható, ám a fájl méretéből következtethető minőségre utaló adatokat nem látjuk azonnal. Ezt kiváltandó jobb lett az előnézeti képek minősége, az adott képre kattintva a képet tartalmazó weboldal jelenik meg egy keretben, fölötte lebeg a kép, a jobb oldali sávban pedig a leírás található, ám megszűnt a találati oldalankénti megjelenítés, ha lefelé görgetünk, a program folyamatosan tölti be az új oldalakat új képekkel az első ezer képig de a blokkok oldalszámokkal vannak elválasztva. A cég tájékoztatása szerint a nemzeti nyelvű oldalakon is napokon belül bevezetik az új rendszert, mely addig is kipróbálható a következő címen.
Kapcsolódó cikkek
- IMAGES: iPad-fotóalkalmazás és album a Sanomától
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Több mint kétezer fotót tesz közkinccsé a Völgységi Múzeum
- A fényképezés atyjára emlékezik a Google
- Már mindenki számára elérhető a Google+
- A Google teszteli az új találati oldalt
- A Google a tartalom-lufiknak tekintett content-farmok rovására módosított kereső-algoritmusán
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális Sötétség: Mianmarban a telekommunikáció is összeomlott
Kamu vállalkozások a Google térképeken
A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.
Adatok, adatbázisok a háborús bűnökről
A háborús bűncselekmények bizonyítékainak megőrzése és kezelése kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára, különösen az olyan konfliktusok esetében, mint az Ukrajnában zajló háború. Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési ügynöksége, jelentős lépéseket tett ezen bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése érdekében, ugyanakkor szükség lenne a közösségi platformok törölt adataira is.
Miért fontosak a komplex grafikai megoldások?
Minden cég azt szeretné, hogy vonzó márka legyen a közönség számára. Ehhez mindenképp kell egy kiemelkedő, emlékezetes arculat. Az ideális design nem csupán versenyelőny, hanem egyfajta felhasználói élmény, bármi is legyen a portéka.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.