Agrár vállalkozásoknak fejleszt informatikai rendszert a Humansoft
Mezőgazdasági vállalkozások számára fejleszt uniós támogatással integrált informatikai rendszert a Humansoft Kft.; az Európai Unióban egyedülálló szoftver prototípusa 2012-re készülhet el - közölte Tóth Béla, a cég ügyvezető igazgatója Mórahalmon.
A komplex vállalatirányítási rendszer a termeléstől az értékesítésig összegyűjti azokat az adatokat, amelyek most még csak szigetszerűen léteznek, hatékonyabbá, tervezhetőbbé téve a vállalkozások működését - mondta a szakember a fejlesztés központi helyszínén tartott sajtótájékoztatón.
Az informatikai rendszer prototípusa ötezer embernapnyi tanácsadói, mérnöki, fejlesztői munkával tizennyolc hónap alatt készülhet el - közölte az igazgató. Hozzátette: a cég a 430 millió forintos összköltségű fejlesztéshez 278 millió forint támogatást nyert a Gazdasági Operatív Program pályázatán.
A rendszer többek között alkalmas lesz a vezetői döntések támogatásához szükséges naprakész adatszolgáltatásra, az előírásoknak megfelelő hivatalos beszámolók elkészítésére. Segíti a majd földbérleti szerződések, tulajdoni lapok nyilvántartását, rugalmas lekérdezésekkel lehetővé teszi a különféle támogatásokhoz szükséges kimutatások összeállítását - mondta Tóth Béla.
A szakember hangsúlyozta, azzal hogy az informatikai rendszer átláthatóbbá teszi a mezőgazdasági vállalkozások termelési és gazdálkodási folyamatait, segíti a termékek nyomon követhetőségét, hozzájárulva ezzel az egyre fontosabbá váló élelmiszerbiztonság javításához.
Az 1989-ben kanadai-magyar vegyesvállalatként létrejött Humansoft Kft. jelenleg a tőzsdén jegyzett Freesoft-csoport tagja. A 180 főt foglalkoztató, informatikai megoldásait döntően a hazai piacon értékesítő cég évi 6 milliárd forintos forgalmának 80 százaléka a versenyszektorból származik.
Tóth Béla elmondta, a vállalkozás 2004-ben az uniós csatlakozás idején kezdett a mezőgazdasághoz kapcsolódó informatikai projekteken dolgozni. E munka során derült ki, hogy az agrárium területén működő hazai közép- és nagyvállalkozások informatikai ellátottsága rendkívül alacsony, majd egy kutatás nyomán az is világossá vált, hogy nincs a piacon olyan integrált vállalatirányítási rendszer, amely megfelelne a mezőgazdasági cégek speciális igényeinek.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Dynamics CRM Online
- Automatikus Portarendszert fejleszt az Alvicom
- Kulcs- Készlet és Számla Next - Az ügyvitel jövője
- IFS-Centric vegyes vállalat ERP megoldások fejlesztésére
- Elektronikus hitelesítést biztosító bővítmény SBO számlázó rendszerekhez
- Tanulj szerepjáték közben vállalatirányítást!
- Egy nap alatt SAP vállalatirányítási rendszer kkv-knak
- Valóban segítenek az ügyviteli rendszerek
- Univerzális interfész a vállalati informatikában
- Új funkcióval gazdagodik az SAP Business One
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.
Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája
2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.
Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére
Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja.
Magas munkavállalói aktivitás a magyar munkaerőpiacon
A Profession.hu 2025 első negyedéves jelentése szerint a magyar munkaerőpiacon továbbra is magas a munkavállalói aktivitás. Bár az álláshirdetések száma minimálisan, 0,97%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, a jelentkezéseké ezzel szemben 4,8%-kal emelkedett. Ez azt jelzi, hogy a munkakeresők oldaláról továbbra is élénk az érdeklődés.
Erős évet zárt a ViVeTech
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.