A Lenovo a Sziget IT-ellátója

forrás Prim Online, 2010. augusztus 9. 08:45

A Sziget Fesztivál ideje alatt idén először a Lenovo gondoskodik a fesztiválozók internet-elérésének számítástechnikai hátteréről. A cég több mint 160 notebookot és asztali számítógépet bocsát a fesztivál szervezőinek rendelkezésére, melyeket a Szigetre látogatók a program teljes időtartama alatt térítésmentesen használhatnak. A Lenovo a jeles alkalom tiszteletére emellett minden nap 2 napijegyet és egy S10-3s netbookot ad ajándékba a szerencsés nyerteseknek.

A Lenovo idén először támogatja a Sziget Fesztivált, melyet 2010-ben immár 18. alkalommal rendeznek meg, és a nyár legrangosabb multikulturális eseménye. A rendezvényre összesen körülbelül 400 000 látogatót várnak, köztük számos újságírót is. Az így felmerülő igények ellátására, különböző számítógépeinek elhelyezésével, a Sziget területén több ponton is lehetőséget biztosít a cég. Az Internet sátorban minden érdeklődő igénybe veheti a Lenovo IdeaPad G550-es notebookjait. Emellett 40 Lenovo ThinkPad várja a felhasználókat a Vodafone sátorban, illetve az újságíróknak fenntartott területen, míg további 12 ThinkCentre A58 asztali számítógép az EU sátor látogatóit és a backstage-et szolgálja ki.

A Sziget időtartama alatt, az Internet sátorban, lehetőség lesz a Lenovo otthoni felhasználásra szánt mobil számítógépeinek megismerésére, és egy kvízjáték keretében a szerencsés résztvevők naponta egy-egy darab IdeaPad S10-3s netbookkal lehetnek gazdagabbak.

A Lenovo azonban nem csak a már fesztiválozóknak szeretne kedvében járni. Az online játék résztvevői („What’s your idea of fun?” – http://game.lenovo.hu) naponta két napijegyet nyerhetnek, ha a közösség az általuk beküldött fotókra adja a legtöbb szavazatot. A játékba augusztus 3. és 14. között lehet bekapcsolódni. A Sziget Fesztivál partnerként támogatja a kezdeményezést, és saját honlapján hívja fel a figyelmet a játékra, melynek fődíja egy Lenovo IdeaPad S10-3s netbook.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10