Aki nem vált 4-5 évente, akár 40%-kal is kevesebbet keres
A Work Force ingyenes karrier tanácsadó programot indít
A magyar munkavállalók döntő többsége csak akkor néz körbe a munkaerőpiacon, amikor megszűnik a munkája, vagy fel akar mondani. Így csak kevesen vannak tisztában azzal, mennyit is érnek valójában. Pedig legalább 4-5 évente érdemes lenne „mérlegre tenni” magunkat a munkaerőpiacon, akkor is, ha az időráfordítással és némi stresszel jár. A tapasztalatok szerint ugyanis akár 40%-kal kevesebbet keres az, aki nem követi a változásokat. Jellemzően a cégek jobban hajlandóak megfizetni a kívülről érkezett szakembereket, mint a régi munkatársakat. Az álláskeresésben a felkészültség is kulcsfontosságú: közel harmadával nagyobb valószínűséggel vesznek fel a felvételi praktikákban járatos, az interjún jól szereplő jelentkezőt.
„A munkavállalók és a cégek közös érdeke, hogy a mindenki a személyének megfelelő legjobb állást találja meg. A dolgozó többet kereshet, a cég pedig jobb szakemberhez jut. Ezért munkatársaink közreműködésével országszerte ingyenes, egy hónapos karrier tanácsadó programot kezdünk, személyre szabott javaslatokkal, próbainterjúkkal.” - mondta Csákvári Róbert, a Work Force Személyzeti Tanácsadó ügyvezető igazgatója. A Work Force Karrier Road Show szeptember 7-én Kecskeméten indul, szeptember 14-én Zalaegerszegen; szeptember 21-én Miskolcon; szeptember 28-án Békéscsabán; október 5-én Budapesten; október 12-én Győrben; október 19-én Pécsett; fogadják az érdeklődőket, míg az utolsó állomás várhatóan október 26-án Debrecenben lesz. A résztvevők nem csupán próbainterjún mérhetik fel képességeiket, de az álláskereséssel, karrierrel kapcsolatos valamennyi tudnivalót, az álláspályázatokon való hatékony szereplés alapelveit, technikáit egyaránt megismerhetik. A munkaerőpiaci tájékozottság fejlesztésével lehetőség nyílik a sikeres önmenedzselésre, elhelyezkedésre és beilleszkedésre a leendő pozícióban. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Kapcsolódó cikkek
- Egyetem és informatikai cég együttműködése Debrecenben
- Szoftvermérnöknek a legjobb lenni az Egyesült Államokban
- Diploma kell, a jegyek nem számítanak elhelyezkedéskor
- Legfontosabb tudnivalók a munkaidőkerethez kapcsolódó előírásokról
- Nem fontos a munkakeresés, ha fúj a szél
- Három ország átlagjövedelmeinek összehasonlítása
- Hálózati informatikai szakemberek elhelyezkedését elősegítő együttműködés
- Virágokkal a termelékenységért
- HR szoftver felhőből
- Legbiztosabb a még nem is létező szakma
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Partnerség a fenntartható töltési megoldásokért
Az elektromobilitás terjedésének elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és a The Mobility House Solutions. A cél, hogy minél több, tömegközlekedési és logisztikai járműflotta számára biztosítsanak intelligens és fenntartható töltési megoldást, támogatva ezzel a globális dekarbonizációs törekvéseket is.
A Bluebird új szenior sales igazgatóval erősíti USA-beli működését
A Bluebird International örömmel jelenti be, hogy John McGinty 2025 januárjától az USA szenior sales igazgatójaként csatlakozik a vállalathoz. Ez a lépés a Bluebird nemzetközi terjeszkedésének újabb fontos állomása, amelyet Réfi Balázs, a vállalat alapítója és korábbi vezérigazgatója irányít.
Új szintre lépett a régiós e-kereskedelem
A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalmát több mint 24 százalékkal növelte 2024-ben 2023-hoz képest, míg külföldi piacokkal együtt a növekedés elérte a 39,3%-ot. A pepita.hu oldalon átlagosan 72 másodpercenként érkezett egy sikeres rendelés tavaly. Az online kifizetett vásárlások száma 47%-kal nőtt. Az 1 millió aktív felhasználót meghaladó közösségükre alapozva további növekedést prognosztizálnak mind hazai, mind nemzetközi szinten.
European Marketing Agenda 2025 Webinárium – Már elérhető online!
Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdeményezésévé vált.
Intelligens energiagazdálkodás a SmartThings platformon
Az ABB és a Samsung Electronics bejelentették, hogy az ABB InSite energiamenedzsment rendszert integrálják a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformjaiba, ezzel újabb lépést téve a fejlett intelligens épülettechnológia irányába. Az ABB-free@home okosotthon rendszer SmartThings-be történő korábbi integrálásával a felhasználók mostantól egyszerűbben kezelhetik és optimalizálhatják a lakó- és kereskedelmi ingatlanok energiafogyasztását.