Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle
Mint arra számítani lehetett, Steve Jobs számos új Apple terméket jelentett be. Ezek közül az iPod kínálat frissülése szinte biztosnak tűnt, hiszen jellemzően szeptember környékén szokott előállni a vállalat a médialejátszók új verzióival. A Touch modell, az egyik legdrágább választás volt eddig is, megújult formájában már többpontos vezérlésre is képes érintőképernyője, ám nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy WiFi hálózaton keresztül már videóhívást is kezdeményezhetünk raja egy másik Touch, vagy egy iPhone 4 irányába, bele került egy nagyító üveghez hasonló, az olvasást, megtekintést segítő nagyfelbontású szoftveres eszköz is. A videofelvételeket is komolyabban vehetjük a Touch esetében, mivel mostantól HD felbontásra képes, ráadásként pedig egy online játékszolgáltatást is igénybe vehetünk. A 8GB-os 229 dollárba, a 32 GB-os 299, a 64 GB-os pedig 399 dollárba kerül.
Megújultak a kistesók is, a Nano például teljes metamorfózison ment át, hiszen története során először kapott érintőképernyőt. Tulajdonképpen olyan, mint egy új kocka-Shuffle, mert a ez a modell is átváltozott, csak éppen nem a hagyományos tárcsával, hanem képernyőjén keresztül vezérelhető. A Nano vére valóban nagyon picúr lett, ám sajnos memóriája is az maradt, ráadásul ehhez képest elég drága, a 8GB-os 149 dollárba, a 16 GB-os 179 dollárba kerül. A Shuffle, mint említettük egy vissza a jövőbe manőverrel újra kockásodott, ám az Apple itt sem törte össze magát a memóriabővítés terén, mindössze 2GB-os, ám legalább olcsó, 49 dollárért juthatunk hozzá. A klasszikus iPod modell sajnos nem frissült, pedig már igencsak koros a jelenlegi verzió, a még mindig merevlemez használatából adódó több GB-ért cserébe lassabban vált az albumok között, lassan itt is ideje lenne az egyre olcsóbb flash memória bevezetésének.
Az iPodok mellet Jobs másik fontos mondanivalója a megújult Apple TV volt. A korábbi, 2007-ben bemutatott 299 dolláros modell drága volt, számítógépre kellett dugni, így soha nem futott be igazán. Az új verzió mindössze harmadába, 99 dollárba kerül, használata is jóval egyszerűbb. Fox, ABC, ABC Family, Disney Channel és BBC America előfizetés választható hozzá, HD felbontású, HDMI kimenettel rendelkezik, a HD televíziós műsorokért 99 centet, a DVD-n frissen megjelenő filmekért 4 dollár 99 centet kell majd fizetni. A jelek szerint tehát az Apple is áttért a talán a játékkonzolok piacán legfeltűnőbb üzleti modellre, miszerint a gépet olcsóbban adja, és a tartalmon próbálja behozni hasznát.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple OS X Mountain Lion több mint 100 új funkciót tartalmaz
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Apple iCloud: automatikus és könnyed megosztás
- iPod touch és iPod nano: új funkciók és kedvezőbb ár
- Dupla teljesítményű új Apple MacBook Air modellek
- Több mint egymillió Lion letöltés már az első napon
- Megújult a Mac mini
- A Mac OS X Lion rendszer letölthető a Mac App Store áruházból
- Átlépte a 15 milliárdot az Apple App Store letöltések száma
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ismerd meg Sandberg új powerbankjeit!
A kedvező árú mobil és számítástechnikai megoldásairól híres dán márka, a Sandberg, két új, nagy teljesítményű hordozható akkumulátorral bővíti powerbank kínálatát. A Survivor 10000 PD30 azoknak a felhasználóknak készült, akik igazi kalandokra vágynak, míg a Connect 20000 PD20 a digitális nomádoknak és a folyamatosan úton lévő szakembereknek nyújt támogatást.
Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni
A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működését, és az adatvédelmi és titokvédelmi kötelezettségek megsértése nemcsak jogi következményekkel járhat, de a cég iránti bizalmat is megingathatja – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
A Zyxel Networks bővíti az iparágvezető WiFi 7 portfólióját
A Zyxel Networks, a vezető biztonságos, AI-alapú felhőhálózati megoldások szállítója, négy új WiFi 7 hozzáférési pontot (AP) mutatott be, amelyek tovább bővítik az iparág legkiterjedtebb termékpalettáját, és új lehetőségeket kínálnak a különböző méretű vállalatok számára a vezeték nélküli kapcsolódás testreszabására.
Egyszerű beállításokkal a gyermekek digitális biztonságáért
Az online platformok legfontosabb szülői felügyeleti beállításain vezeti végig a gondviselőket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új videósorozata. A biztonságos internet napjára készült kisfilmek a tudatos internethasználat alapjaira is felhívják a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a technikai védelem mellett a legnagyobb biztonságot a szülők és gyermekeik közötti nyílt, őszinte párbeszéd és az odafigyelés jelenti.
Hogyan vált a mesterséges intelligencia és egy magyar bankszámla egy csalás főszereplőjévé?
A mesterséges intelligencia (MI) fejlődése új lehetőségeket teremtett a bűnözők számára, akik egyre kifinomultabb módszerekkel hajtanak végre banki csalásokat. Az MI-alapú hangutánzó és deepfake technológiák segítségével a csalók képesek megtévesztő módon utánozni mások hangját és megjelenését, így könnyebben férnek hozzá pénzügyi információkhoz és számlákhoz.