Letölthető a Chrome 6
A Chrome kiadásakor a fejlesztők nem igazán a mellbevágó újdonságokra koncentráltak, inkább megpróbálták a szoftvert megbízhatóbbá és gyorsabbá tenni. A Chrome eddig is az egyik leggyorsabb böngésző volt, most pedig még a korábbi verziónál is háromszor gyorsabb lesz. A Windowsra, Macre és Linuxra is letölthető programban frissítették a felhasználói felületet, összeolvasztották az eddigi két menüt, leegyszerűsítették az Omnibox működését, valamint javítottak az automatikus kitöltésen is. A szoftver a Google sokat vitatott frissítési technikája miatt automatikusan frissül. Az ellenzők szerint ez nem korrekt megoldás, meg sem kérdezik a felhasználót arról, mi történik a gépén. A Google szerint viszont csak így lehet biztosítani, hogy a szoftvereik legnagyobb része lépést tartson fejlesztéseikkel. Mindenesetre most valóban komoly változtatásokat hajtottak végre a kódban, 14 biztonsági rést foltoztak be, és a Google hibabejelentési politikája miatt ez önmagában a hibákat jelző felhasználóknak összesen 4337 dollárt hozott. Aki még nem próbálta ki a Google Chrome-ot, most egy vadonatúj, frissült verzióval próbálkozhat, a Chrome 6 már letölthető, és ki is próbálható.
Kapcsolódó cikkek
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Chrome 11 beta: a szó se száll el
- Chrome-reklám az orosz TV-ben: Gyorsabb, mint gondolná!
- Megjelent a FireFox 4 RC verziója
- Paradigmaváltás a böngészésben: Chrome 9
- Chrome – háromszor
- Google+1 közösségi böngésző-bővítmény?
- Google Chrome 8 PDF-olvasóval és letöltőoldallal
- Chrome OS smartbook-ok még novemberben
- Egy hónap múlva boríthatja a piacot a Chrome OS
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Esport-sebesség elérhető áron: megérkezett az AOC új gaming monitora
Az AGON by AOC, a gaming monitorok piacának vezető márkája bemutatja legújabb modelljét, az AOC GAMING 25G4ZR monitort. A 24,5 hüvelykes (62,2 cm) Full HD kijelzőt kifejezetten a versenyszerű játék igényeihez fejlesztették, hogy a kompetitív környezetekben elvárt sebességet és pontosságot biztosítsa. A natív 240 Hz-es, túlhajtással akár 260 Hz-re növelhető képfrissítési frekvencia, valamint az akár 1 ms-os GtG válaszidő rendkívül folyamatos és gyors reakcióidejű játékélményt garantál.
Megújult dizájnnal és jegyzetelési funkciókkal érkezik a BOOX legújabb ePaper olvasója
A BOOX bemutatta a Go 6 (Gen II) ePaper olvasóját, amely a hordozhatóságot, a papírszerű olvasási élményt és a digitális jegyzetelési lehetőségeket ötvözi egy 6 colos készülékben. Az új generáció a korábbi modell továbbfejlesztett változata, megújult dizájnnal, stylustámogatással és kibővített hardveres képességekkel érkezik.
Gamereknek és alkotóknak készült: itt a Samsung legújabb 990 SSD-je
A Samsung Electronics bemutatta legújabb SSD-meghajtóját, a Samsung 990-et, amely 1 TB-os és 2 TB-os kapacitással kerül piacra. Az új modell nagy szekvenciális teljesítményt és továbbfejlesztett energiahatékonyságot kínál, miközben kiegyensúlyozott tárhelymegoldást nyújt a játékosok, a kreatív szakemberek és a mindennapi felhasználók számára.
Beépített hőmérséklet-érzékelővel érkeznek a Thermaltake új RGB ventilátorai
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta legújabb hűtőventilátorait, a TS120 EX RGB és TS140 EX RGB modelleket, amelyek fekete és fehér színváltozatban egyaránt elérhetők. Az új sorozat jelentős mérföldkő a gyártó ventilátortechnológiájában, hiszen a TS EX RGB család az első olyan Thermaltake ventilátorszéria, amely integrált hőmérséklet-érzékelővel érkezik.
A Zyxel Networks továbbfejleszti a termékbiztonsági irányítási rendszerét
A biztonságos és mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások terén piacvezető Zyxel Networks ma bejelentette továbbfejlesztett termékbiztonsági irányítási keretrendszerét, megerősítve hosszú távú elkötelezettségét amellett, hogy segítse a kis- és középvállalkozásokat (KKV-k) és a menedzselt szolgáltatókat (MSP-k) eligazodni az egyre összetettebb kiberbiztonsági és megfelelési környezetben.

