Élő közvetítések a YouTube-on

Kiss Ádám Zoltán, 2010. szeptember 14. 08:51

A legnépszerűbb videómegosztó oldal már megkezdte a streaming szolgáltatás előkészítését, most kétnapos tesztüzem keretén belül próbálgatják az új rendszert.

A valós idejű közvetítések már jó ideje részét képezik az internetes forgalomnak, ám a megfelelő minőséget és sávszélességet meg kell fizetni. Éppen ezért inkább egy-egy esemény, koncert közvetítésére vállalkoznak a piaci szereplők, és nem jellemző a mindenki által, bármikor elérhető rendszer. Hasonló megoldás bevezetésén már régebb óta gondolkodott a Google, ám a technikai megvalósítás csupán a történet egyik oldala. Ezt próbálják most tisztázni egy kétnapos tesztperiódus során, és a tapasztalatok alapján döntik el, mikorra vállalják az üzemszerű bevezetést.

Sajnos azonban úgy néz ki, hogy a rendszer fenntarthatatlan lenne, ha mindenki szabadon indítana saját videó-folyamot, így elsősorban vállalatok, intézmények részére kínbálnák a szolgáltatást. Az élő közvetítések világa azért nem példa nélküli a Google történetében, a vállalat már közvetített az amerikai elnök egyik beszédét, valamint a U2 koncertjét is. A terveket tehát a későbbiekben, a tapasztalatok alapján konkretizálják, a tesztelésben bárki részt vehet, ám csak az előre beállított élő műsorfolyamok közül választhat.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kincsek a fiókban: Hogyan hasznosítsuk újra régi készülékeinket?

A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.

2025. április 28. 20:28

HONOR 400 Lite: Az ideális útitárs a tavaszi kalandokhoz

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 11:34

Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite

A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.

2025. április 22. 20:06

Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!

Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.

2025. április 22. 14:49

58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért

A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.

2025. április 22. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43