Új szolgáltatás hazai civilszervezeteknek
Kik a civilek? Mihez értenek? Mit csinálnak a hazai alapítványok és egyesületek, kikkel dolgoznak, és milyen célokért küzdenek? Ezekre a kérdésekre ad választ a Szövet. Amellett, hogy civil ki-kicsoda, szakmai alapú közösségi oldal is, amely a NIOK Alapítvány több mint 13 ezres civilszervezeti adatbázisán alapuló, legújabb fejlesztése.
Magyarországon több mint 70 ezer bejegyzett civilszervezet van, és ebből legalább 50 ezer működik és aktív. A nonprofit szektor mára a magyarországi munkaerőpiac egyik kikerülhetetlen szegmensévé is vált, hiszen az elmúlt évben is több mint százezer embert foglalkoztatott, és több mint 400 ezer aktivistát és önkéntest mozgatott meg.
A Szöveten alapítványok, egyesületek alakíthatják ki szervezetük egyedi profilját, és a szektorban dolgozók, szakértők, önkéntesek, aktivisták csatlakozhatnak egy-egy szervezethez, és tehetik közzé hirdetményeiket. Mindemellett: sok ezer civilszervezetről kaphatunk információt; kapcsolatokat építhetünk, például szakértőket, szakmai partnereket, önkénteseket kereshetünk; figyelemmel követhetjük a számunkra érdekes területen tevékenykedők híreit.
A Szövet nem csupán a civil szektor ki-kicsodája, nem csak egy civilszervezeti regiszter, hanem hasznos és interaktív felület mindenki számára, akit érdekelnek a társadalmi célokért dolgozó szervezetek és a nonprofit szektor részletesebb hírei.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
- Használt számítógépek szegény gyerekeknek
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.
Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián
A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.
Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat
Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában.