Gyermekvédelem: Megújult a Biztonságos Böngészés Program
A gyermekek fejlődésére káros internetes tartalmak elleni fellépés
Rohamosan terjed Magyarországon is a szélessávú internet, emellett a 15-24 éves korosztály 85 százaléka számít rendszeres internetezőnek. Az elmúlt fél évtizedben lezajlott a médiafogyasztás egyik legmeghatározóbb trendfordulója is, mert bár a teljes lakosság körében nőtt a televízió előtt eltöltött idő, a fiatalok körében csökkent, és az internet vált az elsőrendű médiummá.
Hamarosan Magyarországon is a videoletöltések vezetnek majd az interneten; a világban ezek már a teljes forgalom 51 százalékát adják, és itt találhatók a gyerekekre leginkább káros tartalmak is. Rohamosan nő a mobileszközökön elérhető internetes előfizetések száma is, és jellemző, hogy a végfelhasználók meghatározó része épp az iskoláskorúak közül kerülnek ki.
Ezeket a gondolatokat Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke osztotta meg a résztvevőkkel a múlt héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által rendezett konferencián Budapesten. Elmondta, hogy hazánkban a szélsőséges, pedofil, pornográf, a gyermekek fejlődésére káros tartalmak szűrése gyerekcipőben jár. Mivel a készülő médiaalkotmány nem ad konkrét hatáskört az NMHH-nak a kiskorúakat védő szabályok kidolgozására és betartatására, a hatóság csupán támogatni tudja a civil szabályozási tevékenységeket.
Emellett a készülő médiaalkotmány a kiskorúak védelmét, illetve a gyűlöletkeltés és a burkolt reklámozás tilalmát a hagyományos televíziós tartalmak mellett kiterjeszti ezek lekérhető, interneten elérhető változataira is.
Magyarországon az Európai Unió által finanszírozott Saferinternet nevű program koordinátorai, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Magyar Tartalomipari Szövetség, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a Puskás Tivadar Közalapítványon belül működő CERT-Hungary hálózatbiztonsági központ biztosítja a végfelhasználó által nem igényelt tartalmak elleni küzdelem hatékonyságát. Céljuk az unió által kitűzöttekkel azonos: a világháló és az új online technológiák használatának - különösen a gyermekek számára való - biztonságosabbá tétele.
A napokban tartotta ülését Budapesten a Közép-európai Szabályozó Hatóságok Fóruma is; ezen a találkozón a cseh, a szlovák, a lengyel, a szerb, a román, a szlovén és a török médiahatóságok képviselői vitatták meg, miként lehet szigorúbban szabályozni a gyerekeket megcélzó televíziós élelmiszerreklámokat, illetve a termékelhelyezéseket. Itt elhangzott az is, hogy a televíziós és online felületek egyre inkább egybeolvadnak, a műsor- és tartalomszolgáltatókra vonatkozó jogi háttér viszont számos országban nem egyformán szabályozza a különböző felületeken megjelenő információkat.
A múlt héten újult meg a Biztonságos Böngészés Program is: már nemcsak a gyerekek fejlődésére nézve káros szövegeket tiltja le a magyar szoftver legújabb változata, hanem alkalmas arra is, hogy kiszűrje a szexuális tartalmú képeket, vagy figyelmeztetést küldjön a szülőknek.
Schiroky Vilmos programvezető az MTI-nek azt mondta: a már elérhető, továbbra is ingyenes szűrőszoftver új változata két területen nyújt védelmet. A képelemző modul megakadályozza, hogy a pedofil zaklatók képet csaljanak ki a gyermekektől; és megakadályozza azt is, hogy gyermekek - akár véletlenül - szex- vagy pornótartalmú képekkel találkozzanak internetezés közben. Ezenkívül lehetővé teszi, hogy a szülők és a tanárok egyetlen gombnyomással ellenőrizzék, van-e szexkép, pornókép vagy bármilyen más kihívó hatású kép a gyerekek által használt számítógépen.
A másik a figyelmeztető modul, amely alkalmas arra, hogy figyelmeztetést küldjön a szülőnek vagy a tanárnak, ha a gyermek bármikor találkozót beszél meg a neten (például chaten, e-mailben) bárkivel. Ebben az esetben a felnőtt értesítést kap erről, és lehetősége van megkérdeznie, hogy gyermeke egy ismerőssel vagy egy ismeretlen személlyel találkozik-e.
Schiroky Vilmos felidézte, hogy már két éve működik Magyarországon a Biztonságos Böngészés Program, amelynek célja, hogy megvédje a gyermekeket az internet káros tartalmaitól. A mintaprogramban használt ingyenes szűrőszoftvernek két változata van: a közösségi (intézményi) és az egyéni (otthoni) felhasználók számára. A szűrőszoftver nyelvi mutációi a világ bármely pontján segítséget nyújthatnak a szülőknek, tanároknak abban, hogy megvédjék a gyermekeket a káros internetes tartalmaktól.
A programban részt vevő több mint ötszáz magyar oktatási intézmény már a speciális, magyar fejlesztésű szűrőszoftvert használja, és csaknem ötezer az otthoni felhasználók száma. A szoftver mintaváltozata az intézményi és az otthoni felhasználók számára is ingyenesen letölthető a www.biztonsagosbongeszes.org honlapról.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet Lengyelországban
- Oktatóközpontot alakít ki a médiahatóság a nethasználó fiataloknak
- Megtízszereződött Csehországban az internetes gyermekzaklatás
- Telenor a gyermekeket érő internetes erőszak ellen
- Netezzünk együtt… biztonságosan! Safer Internet Day (SID) 2012
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Oroszországban nem lesz internet-cenzúra
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- UNICEF-felmérés a gyermekeket érő internetes erőszakról
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
European Marketing Agenda 2025 Webinárium – Már elérhető online!
Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdeményezésévé vált.
Az Ecommerce Hungary támogatja az EU e-kereskedelmi reformjait
Az Ecommerce Hungary Egyesület, mint a magyarországi e-kereskedelmi szektor legnagyobb képviselője, üdvözli és támogatja az Európai Bizottság napokban felvázolt e-kereskedelmi importot érintő lépéseit annak érdekében, hogy az Unió e-kereskedelme továbbra is egy biztonságos, fenntartható, egyenlő versenyfeltételeket biztosító piactér legyen.
Intelligens energiagazdálkodás a SmartThings platformon
Az ABB és a Samsung Electronics bejelentették, hogy az ABB InSite energiamenedzsment rendszert integrálják a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformjaiba, ezzel újabb lépést téve a fejlett intelligens épülettechnológia irányába. Az ABB-free@home okosotthon rendszer SmartThings-be történő korábbi integrálásával a felhasználók mostantól egyszerűbben kezelhetik és optimalizálhatják a lakó- és kereskedelmi ingatlanok energiafogyasztását.
Egyszerű beállításokkal a gyermekek digitális biztonságáért
Az online platformok legfontosabb szülői felügyeleti beállításain vezeti végig a gondviselőket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új videósorozata. A biztonságos internet napjára készült kisfilmek a tudatos internethasználat alapjaira is felhívják a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a technikai védelem mellett a legnagyobb biztonságot a szülők és gyermekeik közötti nyílt, őszinte párbeszéd és az odafigyelés jelenti.
A tanárok küzdenek a hagyományos síkképernyős TV-k korlátaival
Az Epson új, Európában végzett kutatása alapján a tanárok 77%-a úgy véli, hogy a diákok láthatósági problémákkal küzdenek, amikor a tananyagok a hagyományos síkképernyős televíziókon jelennek meg a tanórák során. 39%-uk szerint az osztály hátsó részen ülő diákok, míg 35%-uk szerint az oldalsó helyeken ülők nehezebben olvassák le a kijelzőn lévő információkat, mint azok, akik az első sorokban vagy középen helyezkednek el. A probléma forrása között említést nyernek a tükröződések és a fény visszaverődése is.