A Facebook-film duplázott az amerikai toplista csúcsán

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 12. 09:05

A Facebook születéséről szóló, A közösségi háló című film bemutatása második hétvégéjén is tartotta magát az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán.

A jó kritikák és élénk érdeklődés által övezett internetes dráma péntektől vasárnapig újabb 15,5 millió dollárt (3,1 milliárd forintot) kasszírozott, így észak-amerikai összbevétele az elmúlt tíz napban meghaladta a 46 millió dollárt (9,2 milliárd forintot). A
Columbia Pictures szerint ezzel már be is hozta gyártási költségeit, és elindult a nyereségesség útján.

A toplista második és harmadik helyét két friss bemutató, az Ilyen az élet című romantikus vígjáték és a Secretariat című lóversenyfilm foglalta el. A Katherine Heigl és Josh Duhamel sztárszereposztással készült Ilyen az életre a nézők 14,5 millió dollárért váltottak jegyet. A hetvenes évekbeli legendás versenyló, Secretariat és lovasa, Penny Chenery sztorijára pedig 12,6 millió dollárt adott ki a közönség.

A Disney három dimenzióban készült baglyos animációja, Az őrzők legendája hétmillió dollárral lett negyedik a listán, a Wes Craven műhelyéből kikerült My Soul to Take című 3D-s horror pedig 6,9 millióval kezdte meg szereplését az amerikai mozikban.

Elemzők szerint a mozikat főleg a harmincas vagy idősebb korosztály töltötte meg, és a tavalyihoz képest továbbra is jóval - ezen a hét végén 15,3 százalékkal - alacsonyabb volt a bevétel.

Kulcsszavak: film Facebook

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12