Harcra fel a digitális készségek fejlesztéséért!

OTS - Cégvonal, 2010. október 12. 11:05

Az Innovációs Csúcstalálkozón mutatták be az Európai Parlamentben "Harcra fel - Kiáltvány az e-készségekért" címmel azt a kötetet, amely az e-Készségek európai hete rendezvénysorozat tapasztalatait vonja meg, egyben a továbblépésben szeretne irányt mutatni a döntéshozóknak.

"Nem elég, hogy hétről hétre új technikai újításokkal bombázzuk a fogyasztókat, arról is meg kell győződnünk, hogy tudják-e használni azokat" - mutatott rá könyv egyik szereplője, az e-Skills Week nagykövete, Herczog Edit a bemutatót követő beszélgetésen, hozzátéve, hogy a digitális készségek fejlesztése elsősorban munkaerő-piaci érdek.

Sikeresnek értékelték az e-Készségek európai hete címmel márciusban tartott rendezvénysorozatot a szakmabeliek, hiszem az Európa-szerte megtartott közel 1200 eseményen majd félmillió európait - köztük 300 ezer diákot - értek el közvetlenül, míg a médián keresztül további 65 millió ember értesült a digitális készségek fejlesztésének jelentőségéről.

A kampány eredményeit ismertetve Herczog Edit szocialista EP-képviselő elmondta, hogy a telekommunikációs és IT ipar teljességgel elkötelezett a program mellett. A tavaszi programokon a közel 300 szakmai érdekképviselet és 7000 üzleti vagy nonprofit szervezet képviseltette magát, míg a munkaadói, döntéshozói oldalról közel tízezer résztvevőt üdvözölhettek. A képviselő külön kiemelte annak a jelentőségét, hogy több mint 13 ezer tanárt, illetve 280 ezer diákot - fele részben lányokat - sikerült elérni a programokkal.  

Herczog Edit a kormányzati, oktatási, szakpolitikai, kutatási és ipari szféra kulcsfiguráival történt beszélgetések alapján létrejött kiáltvány kapcsán elmondta: továbbra is az a legsürgetőbb feladat, hogy a munkaerőpiac szolgálatába állítsuk a digitális tudást. Mint a képviselő felhívta a figyelmet, ez nemcsak az egyéni elhelyezkedési lehetőségek és karrierutak szempontjából lényeges, de egész Európa továbblépése szempontjából is, hiszen a növekedés nem várhat 300 millió, ma még digitálisan felkészületlen munkavállalóra.

Ebből a szempontból a digitálisan hátrányos helyzetű csoportok, az idősek és a nők felkészítése lehet a legfontosabb. E tekintetben a képviselő egy félreértést igyekezett eloszlatni: konkrét tesztek azt bizonyítják, hogy a nők IT-felkészültsége sok esetben nem gyengébb a férfiakénál, miközben az előítéletek miatt maguk kevésbé bátran használják is azokat, ez gyakran akadályozza őket az előrelépésben. Ugyanakkor a fiataloknak is van hová fejlődniük - tette hozzá a képviselő, hiszen az EU-27-ek területén 20% körüli és tovább növekszik a 25 év alattiakat sújtó munkanélküliség - élen a spanyol és lett 40%-kal - amelyet kizárólag a digitális tudás fejlesztésével, illetve az IT szakmák vonzóbbá tételével küzdhetünk le. 

A The e-Skills Manifesto - A Call to Arms kötet e-book formájában elérhető az alábbi linken

További információ az e-Skills weekről
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Két új be quiet! tápegység a gamerek és profik számára

A be quiet!, a prémium kategóriás német PC-alkatrész- és perifériagyártó bemutatta két új, nagy teljesítményű tápegységét, a Power Zone 2 1200 W-ot és a Pure Power 13 M 1200 W-ot. Ezek az új modellek a vállalat elismert PSU-kínálatát bővítik, és kimagasló teljesítményt biztosítanak csúcskategóriás gamer konfigurációkhoz és professzionális munkaállomásokhoz, ötvözve a modern hatékonysági megoldásokat, a halk működést és a következő generációs hardverekkel való teljes kompatibilitást.

2026. február 17. 17:01

ZalaZone: Ahol az oktatás és a járműipar találkozik

A zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpálya ma már nemcsak ipari fejlesztéseknek ad otthont, hanem fontos szerepet tölt be a felsőoktatási képzések és az alkalmazott kutatások terén is. A pálya közvetlen közelében működik a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja, amely hidat képez az oktatás és az ipari tesztelés között – ezt az elmúlt félévben a motorsportmérnök mesterképzés hallgatói is megtapasztalhatták.

2026. február 17. 15:15

Egyetlen kép, végtelen történet – bemutatták a 2026-os nyílt fotóverseny győzteseit

A Sony World Photography Awards kihirdette a 2026-os Nyílt verseny 10 kategóriájának nyerteseit és a döntőbe jutott fotósokat. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett Nyílt verseny az elmúlt évben készült legjobb önálló képeket ismeri el, egy-egy olyan kép erejét szemléltetve, amelyek felkeltik a kíváncsiságot, beindítják a fantáziát és szélesebb narratívát tárnak fel.

2026. február 17. 13:14

Az LG bemutatta a digitális terek következő generációját

Az LG Electronics (LG) 2026 februárjának elején, a Integrated Systems Europe szakkiállításon, amelyet Barcelona városában rendeztek meg, bemutatta legfrissebb, kifejezetten üzleti környezetekre fejlesztett technológiai megoldásait. A „Solutions Beyond Displays” („Kijelzőkön túli megoldások”) koncepció keretében a vállalat olyan integrált, ügyfélközpontú B2B ökoszisztémákat prezentált, ahol a professzionális kijelzők szoftveres platformokkal és mesterséges intelligenciával együtt működnek.

2026. február 17. 11:38

Jövőt formáló ötleteket keres a Bosch és a Richter

Tehetséges fiatalok jövőt alakító elképzeléseit keresi Magyarország két meghatározó innovatív nagyvállalata: a Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. idén harmadik alkalommal hirdeti meg a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj pályázatot hazai egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A kezdeményezés célja, hogy a diákokat új megközelítésekre ösztönözze, és kreatív, előremutató ötleteikkel járuljanak hozzá a gyógyítás és a közlekedés jövőjének formálásához.

2026. február 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Több helyen használod ugyanazt a jelszót? Ha egyszer kiszivárog, minden fiókod veszélybe kerülhet!

2026. február 16. 10:30

Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől

2026. február 12. 14:56

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25