Megoldás a forráshiányra: felhő alapú IT szolgáltatás
IDC Hosting konferencia Budapesten
Minden korábbinál nagyobb szükségük van a magyar önkormányzatoknak, valamint a kis- és középvállalatoknak a felhő alapú számítástechnikai szolgáltatásokra, - állapította meg Kalotay Balázs, a Fujitsu Technology Solutions Kft. szakértője az „Új típusú IT funkciók az új gazdasági környezethez” címmel Budapesten megrendezett IDC Hosting Konferencián. A válság időszakában ugyanis a magyar gazdaság legtöbb szereplőjének nem áll rendelkezésére elegendő fejlesztési forrás informatika rendszerük színvonalának szinten tartására a hagyományos módon. Ebben a helyzetben – folytatta – a megoldást az infrastruktúra beruházások költségét minimalizáló és a működési kiadásokat csaknem megfelező felhő szolgáltatások igénybevétele jelentheti. Számos városi és járási (kistérségi) önkormányzat, valamint jó néhány vállalat már felismerte ezt a lehetőséget és élvezi a Fujitsu technológiája által nyújtott előnyöket.
Kalotay kifejtette, hogy a felhő alapú számítástechnika iránti igények magyarországi, a szükség által megteremtett növekedése egyúttal meggyorsíthatja a hazai számítástechnika átlépését az informatika új korszakába. Réger József, a Fujitsu Technology Solution globális fejlesztési vezetője szerint ugyanis kevesebb, mint öt éven belül megszűnhetnek a klasszikus, azaz az installált és hálózatba kapcsolt számítástechnikai munkahelyek. A mobil PC-k számának további növekedése mellett teret nyernek a központilag menedzselt eszközök, például a zéró kliensek. Ezek virtualizált környezetben működnek, nincs szükségük processzorokra és merev lemezekre, sem integrált tároló és szoftver rendszerekre: A munkavállalóknak csak a központi adatbankban tárolt saját adataikra lesz szükségük, PC-re nem. Mindez csökkenti az adminisztrációs költségeket, mivel az IT részlegnek nem kell egyenként menedzselnie a gépeket.
Kalotay Balázs elmondta, hogy egy gazdálkodó szervezet informatikai költségeinek 80 százalékát a rendszerüzemeltetés emészti fel és a felhőszolgáltatás itt takaríthat meg a legtöbbet. A korábban megszokott kiadásoknál legalább 40 százalékkal kevesebbért feleslegessé teszi a saját rendszergazdai személyzet alkalmazását, miközben rugalmas és gyors hozzáférést biztosít a szükséges alkalmazásokhoz a hozzájuk kapcsolódó licencekkel együtt és még az üzletkritikus alkalmazások használatát is szinte azonnal lehetővé teszi. Mindehhez használat-alapú számlázás kapcsolódik, azaz az informatika mérete a változó igények szerint alakítható a költségvetés függvényében. Ez a szolgáltatás megnyitja az egyértelmű és változtatható szolgáltatási szintek igénybevételének lehetőségét és nagyobb komplexitás mellett csökkenti az informatika alkalmazásának kockázatát is. Egyszóval: az informatika a felhő szolgáltatás révén bekerül a közművek közé, s ugyanolyan üzleti modellben lesz megvásárolható mint a víz, a villany vagy a kábel tv és az internet.
Az informatikai infrastruktúra költségeinek mindössze 20 százalékát képviseli a hardver, ami azonban a mai viszonyok között gyakran a szinten tartás kritikus pontja. A felhőszolgáltatás ebben is áttörést jelent: a szolgáltatásként igénybe vett számítástechnika a cég fejlődésével párhuzamosan bővíthető és szűkíthető.
A Fujitsunak úttörő szerepe van a felhőszolgáltatások feltételrendszerének megteremtésében. A virtualizációs technológiák fejlesztésével, a dinamikus infrastruktúrák létrehozásával, felhőszerverek és felhőre optimalizált adatközpontok megalkotásával, végül a felhőhöz kifejlesztett zéró kliensek gyártásának megkezdésével megteremtette a felhő könnyű, biztonságos és gazdaságos alkalmazásának feltételeit.
Kalotay ezek közül néhány, már Magyarországon is hozzáférhető, a felhő alkalmazásokra optimalizált Fujitsu infrastruktúrát, illetve platformot ismertetett. Például a dinamikus infrastruktúra portfólióhoz tartozó FlexFrame for SAP és SAP IT-infrastruktúra-üzemeltetési szolgáltatások soha nem látott szintű hatékonysághoz, rugalmassághoz és reagálókészséghez juttatják a szervezeteket, amelyek így gyorsan alkalmazkodhatnak a változó igényekhez és egyben költséget takaríthatnak meg. A komplett, előkonfigurált és előtesztelt FlexFrame for SAP megoldás ésszerű, áttekinthető környezetben biztosítja a szervereket, tárolókat, hálózati eszközöket és az összes szükséges szoftvert).
A dinamikus kocka néven ismert jövőbiztos, rugalmas kialakítású PRIMERGY BX900 S1 egy házban tartalmazza az akár 18 szerverpengéből álló, teljes dinamikus szerverinfrastruktúrát. Dinamikus energiaellátással és hűtéssel, nagyfokú rendelkezésre állással, jó skálázhatósággal és virtualizációs képességekkel fokozza az üzleti reagálókészséget, és ezzel párhuzamosan csökkenti a működés, az energiaellátás és a felügyelet informatikai költségeit.
A PRIMERGY Cloud eXtension szerver újraírja az adatközpontos működés szabályait: soha nem látott skálázhatóságot biztosít a felhő-környezetben és a fogyasztás, a hűtés és az elhelyezés költségeinek optimalizálásával új alapokra helyezi az adatközpont gazdaságos üzemeltetését.
A zérókliens-infrastruktúra csomagok komplett virtuális asztali infrastruktúrát biztosítanak. Ideálisak azoknak a kis- és középvállalatoknak, amelyek a rugalmasság és skálázhatóság megőrzése mellett szeretnének idő- és költségmegtakarítást elérni. A virtualizált környezet felhasználói a hálózaton belül bármelyik munkahelyről azonnal elérik virtuális asztali gépüket, amelynek profilját a rendszer központilag tárolja és frissíti.
Kapcsolódó cikkek
- Digitális felhőbe száll a zenepiac
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Fujitsu: szemüveg nélküli 3D asztali PC
- Emberközeli interfész a Fujitsu-tól
- Microsoft Dynamics CRM Online – ügyfélkezelés a számítási felhőben
- Elindult az összkormányzati portál - www.kormany.hu
- E-média táblagép és a felhő-alapú e-könyvesbolt a Sharptól
- Nyitrai: 15 milliárdos megtakarítás az infokommunikáción
- Fujitsu modellfrissítés: zaj kiiktatva
- RealNetworks Unifi: új felhő az internet egén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást
A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a DOGAWIST-Investment GmbH-val a PEAK-System Technik GmbH („PEAK”) részvények 100%-ának megvásárlásáról. A stabil alapokon álló német ipari kommunikációs szolgáltató PEAK-System cég olyan autóipari kommunikációs technológiák szakértőjének is számít, mint a CAN és a LIN.
A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát
Az elviteles készételekre szakosodott vendéglátóipari szegmens gyors növekedése miatt keletkező műanyaghulladék problémája mind Kínában, mind világszerte sürgősen szükségessé teszi az egyszer használatos műanyag felhasználásának csökkentését a szén-dioxid-csúcs és a karbonsemlegességi célok elérése, valamint a fenntartható fejlődés felgyorsítása érdekében. Kínában a problémát olyan szabályozás bevezetésével tervezik kezelni, amely 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát.
Új elnököt választott az Ecommerce Hungary
Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.
Megjön-e időben a karácsonyi ajándék?
A logisztikai cégek és az őket támogató ügyfélszolgálatok az év legsűrűbb napjaira készülnek. A következő hónapokban az év elejéhez képest többszörösére ugrik a megrendelések és ezzel együtt az ügyfélmegkeresések száma is. Hogyan lehet minderre felkészülni és hogyan segíthet az élsport példája abban, hogy egyetlen ügyfél se maradjon elégedetlen? Erről szól a Konecta nyilvános üzleti reggelije.
Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.