Magyarországon tíz kártevőből hét trójai

Kiss Ádám Zoltán, 2010. október 15. 08:17

A megtévesztett felhasználók közreműködésével tudnak a legkönnyebben terjedni az internetes kártevők, így a trójai programok vannak többségben a vírustoplistán.

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik a hazai felhasználók számítógépeit. A szeptemberi toplista első helyét ugyan még mindig a Conficker féreg tartja, előnye azonban a második helyezetthez képest ebben a hónapban 8%-ról 5%-ra csökkent. A Confickert az INF/Autorun csoport követi, mely a Windows automatikus programfuttatási funkcióját kihasználó kártevőkből tevődik össze. Ezek akár MP3 lejátszókon vagy USB kulcsokon is terjedhetnek, fertozésük egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.

A toplista többi helyén egy kivétellel trójai programok állnak. A Conficker és az INF/Autorun csoport után harmadik az előző hónapokban feltunt HTML/ScrInject trójai, amely egy RAR segédprogrammal tömörített fájlban terjed, és települése során egy üres (c:windowsblank.html) állományt jelenít meg fertőzött számítógép böngészőjében. A kártevő ezután hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, majd további kártékony javascript állományokat kísérel meg letölteni és lefuttatni a háttérben.

Új szereplők


A toplista két új tagja közül az első a hetedik helyen megjelenő JS/Redirector trójai. A kártevő az ál-antivírusokhoz hasonlóan hamis riasztásokat jelenít meg a megfertőzött számítógép böngészőjében. A riasztásoknak bedőlt felhasználókat ezután hamis weboldalakra csalja, és megpróbálja megszerezni az adataikat. Mindeközben hátsó ajtót nyit a megtámadott gépen, majd különféle weboldalhoz kísérel meg csatlakozni, és azokról további kártékony kódokat tölt le.

A másik újonc a kilencedik helyezést elérő Win32/KillProc trójai, mely a fertőzött számítógépen különféle kártékony állományokat hoz létre a Documents and Settings mappában, emellett a rendszerleíró-adatbázisban elhelyezett kulcsokkal gondoskodik arról, hogy a számítógép újraindítása után is lefuthasson. Fő célja, hogy a megtámadott gépről adatokat szerezzen, és naplózza a billentyűleütéseket.
 

Kulcsszavak: vírus security Eset

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Friss lendület a gaming világában: érkeznek a Samsung újdonságai

A Samsung 2026-os OLED tévékínálata, valamint az új generációs Odyssey gaming monitorok egyaránt NVIDIA G-SYNC kompatibilitással érkeznek. A korszerű kijelzőtechnológia és a következő szintű képfrissítési ráták révén ezek az eszközök kifinomult, magával ragadó játékélményt nyújthatnak a gamerek számára.

2026. február 6. 18:27

Otthoni hálózat újragondolva: dizájn és sebesség kéz a kézben

A HUAWEI bemutatja a WiFi Mesh X3 Pro-t, amely új dimenziót nyit az otthoni hálózatok világában. A készülék nemcsak egy erős, modern router, hanem a lakótér vizuális elemeként is érvényesül. Napfényben fürdő hegycsúcsok ihlette áttetsző kialakítása a formatervezést helyezi a középpontba, miközben a WiFi 7 technológiára épülő eszköz a nagy sávszélességet igénylő felhasználást és a teljes otthonra kiterjedő, zökkenőmentes lefedettséget biztosít.

2026. február 5. 14:57

Új kiberbiztonsági képzés indul a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara új, online formában induló, kéthónapos hálózat- és rendszerbiztonsági részismereti képzést indít, amely naprakész, a gyakorlatban azonnal hasznosítható tudást kínál az informatikai rendszerek védelme területén. A program az informatikai pályán tanulók és a szektorban dolgozó szakemberek számára egyaránt átfogó képet ad a kiberbiztonság alapelveiről és módszereiről, valamint a megelőzési és védekezési technikák hatékony alkalmazásáról.

2026. február 4. 09:57

Vállalati erő, KKV‑barát kivitelben – a Zyxel új switchcsaládjával

A biztonságos, mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások terén vezető Zyxel Networks bemutatta az XMG2230 sorozatot, amely a legújabb generációs, több gigabites Layer 3 hozzáférési PoE switcheket tartalmazza. A sorozat célja, hogy egyszerűsítse és optimalizálja a kis- és középvállalkozások (KKV) hálózatait.

2026. február 3. 13:22

A Kingston KP200 sorozat megkapta a legszigorúbb kriptográfiai tanúsítványt

A Kingston Digital Europe Co LLP bejelentette, hogy díjnyertes Kingston IronKey Keypad 200 sorozata (KP200 és KP200C) hardveresen titkosított USB flash meghajtói megkapták a NIST FIPS 140-3 Level 3 tanúsítványt. Ez a minősítés összhangba hozza a KP200 sorozatot a korábban már FIPS 140-3 Level 3 minősítéssel rendelkező IronKey D500S modellel, tovább erősítve a Kingston elkötelezettségét a tanúsított, magas szintű adatvédelmi megoldások iránt.

2026. január 29. 16:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43

Fiatal tehetségek reflektorfényben: a Sony World Photography döntősei

2026. január 27. 13:24