A vártnál kevésbé bővült a globális számítógéppiac
Az amerikai informatikai piackutató cégek elemzése szerint az Apple-féle iPad és számos más gyártó hasonló táblagép-újdonsága átalakította a piaci folyamatokat; az új géptípus az olcsóbb laptopoknak és netbookoknak támaszt versenyt, és megjelenésének hatására a fogyasztók jelentős része elhalasztotta a tervezett PC-vásárlást.
Az amerikai és nyugat-európai fogyasztók a bizonytalan gazdasági helyzet miatt is óvatosabban költekeznek, az iskolakezdés miatt hagyományosan erős harmadik negyedév eredményei így elmaradtak a várakozásoktól.
A Gratner szerint világszerte 88,3 millió PC kelt el, ami 7,6 százalékos növekedés az előző évihez képest. A cég 12,7 százalékos éves szintű növekedésre számított.
Az IDC adatai szerint 89,7 millió PC-t adtak el a harmadik negyedévben. Ez 11 százalékos növekedés a várt 13,5 százalékos bővülés helyett. Az Egyesült Államokban csupán 3,8 százalékkal bővült a piac a várt 11 százalék helyett, és a Hewlett-Packard (HP), az Acer és a Dell is az előrejelzéseknél gyengébben teljesített.
A Gartner szerint a globális PC-piacot továbbra is a HP vezeti 17,5 százalékos részesedéssel. Utána az Acer (13,1 százalék), a Dell (12,2 százalék), a kínai Lenovo (10,4 százalék) és az Asus (5,4 százalék) következik. A közel-keleti régióval és Afrikával együtt kezelt európai térségben (EMEA) 7,3 százalékkal 27,3 millió darabra nőtt az eladott PC-k száma a Gartner csütörtökön megjelent elemzése szerint.
Kapcsolódó cikkek
- Mindent egy helyen a vállalati informatikáról
- Dell: növekedést vár az idén az it-vezetők többsége
- A személyiszámítógép-eladások növekvő hányada táblagép
- Gartner: a vártnál jobban nőnek az it-kiadások az idén
- 2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban
- Tudatosabban költenek a cégek informatikára
- HP: lassan tér magához a számítógép-piac
- Magyarország sikeréhez elengedhetetlen az infokommunikáció erősítése
- Digitális Konzultáció és megújuló jogszabályok a sikeres infokommunikációért
- Beindíthatja a magyar ipart az elektronikai ágazat
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében
Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni.
Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.
A Philips Monitors bemutatja az Evnia 5000-es gaming monitor sorozat két új tagját
A Philips két új, izgalmas kijelzőt mutat be az Evnia 5000 gaming monitor sorozat keretében: a 27 hüvelykes (68,5 cm) Philips Evnia 27M2C5501 és a 31,5 hüvelykes (80 cm) 32M2C5501 modelleket.
A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel
Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.
Az új Samsung SSD 4TB tárhellyel energiahatékonyabb, megnövelt teljesítményt biztosít
A Samsung a memóriatechnológia élvonalbeli gyártójaként bejelenti a 990 EVO Plus megjelenését, amellyel tovább bővíti SSD-eszközeinek választékát. A PCIe 4.0 támogatással és a legújabb NAND technológiával ellátott 990 EVO Plus ideális megoldás lehet mindazoknak, akik fokozni szeretnék számítógépük teljesítményét, és energiahatékonyabb megoldást keresnek. Az eszközt játékra, üzleti, valamint kreatív tevékenységekre optimalizálták.