Új igazgatók a NEXON-nál
A NEXON 2010 júniusában indította el szervezetfejlesztési projektjét, melynek célja, hogy a cég tovább erősítse meghatározó piaci pozícióját, és növelje ügyfelei elégedettségét. A NEXON tevékenységét három ágazatba sorolta, most az így kialakított ágazati struktúra harmadik, a szolgáltatásokat összefogó területére is felelős vezető került. A mintegy 180 fő munkáját összehangoló Szolgáltatási ágazat egyrészt a bevezetés utáni ügyfélszolgálati feladatokat látja el, másrészt a nexONSOURCE keretében teljes körű HR ügyviteli szolgáltatásokat nyújt az ügyfelek részére.
A terület vezetésére 2010. október 1-től Kovács László (44) kapott megbízást. A szakember informatikai területen szerzett jelentős vezetői tapasztalatokat, pályáját a Hewlett-Packardnál kezdte, majd informatikai igazgató volt a Pannon GSM-nél (a mai Telenornál), később a Vodafone-nál. Több éven keresztül töltötte be a Vezető Informatikusok Szövetségének alelnöki tisztjét. Az elmúlt években saját vállalkozása keretében tanácsadóként nagy távközlési, majd közlekedés-informatikai projekteken dolgozott. A szakember villamosmérnöki és MBA diplomával rendelkezik.
„Kovács László kinevezésével megvalósult a korábban tervezett szervezetirányítási munkamegosztás, így mostantól mind a három ágazatunk élén tapasztalt, felelős vezető áll. Vállalatunk ennek köszönhetően hatékonyabban használhatja ki piaci lehetőségeit, dinamikusabb növekedési pályára állhatunk át” – mondta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója. Kovács László a Szolgáltatási ágazat igazgatójaként a NEXON ügyfelei számára nyújtott szolgáltatások teljes körű biztosításáért felel, melyek közé az informatikai alapszolgáltatásoktól kezdve az ügyfélszolgálati tevékenységen keresztül egészen a nagyobb hozzáadott értéket képviselő, outsourcing tevékenység is beletartozik.
Az outsourcing szolgáltatást nyújtó nexONSOURCE korábbi vezetője, Németh Judit saját kezdeményezésére távozott a cégtől, így az igazgatóság élére új szakember került. A terület most kinevezett igazgatója Szigeti Róza, aki 2003 óta dolgozik a NEXON outsourcing igazgatóságán osztályvezetőként. Az okleveles közlekedési mérnök végzettségű szakember korábban a MALÉV bérosztályát irányította. „Szigeti Róza több mint 15 éves szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik, így személye garanciaként szolgál arra, hogy ügyfeleink az eddig megszokott magas szakmai színvonalon kapják kiszervezés keretében nyújtott szolgáltatásainkat” – mondta Ocskay Szilárd.
Szigeti Róza a nexONSOURCE szolgáltatás igazgatójaként a budapesti és regionális irodák működtetéséért, a szolgáltatás színvonalának biztosításáért felel.
Kapcsolódó cikkek
- Andrea Gaal a nemzetközi disztribútori hálózat vezetőjeként folytatja pályafutását
- Laczkó Tóth Gergely a GTS Hungary új ügyvezető igazgatója
- Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
- Norvégiában folytatja pályafutását Huszlicska József
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- Marketing vezetői pozíció a Szallas.hu-nál
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- Új vezérigazgató az Invitel élén
- Új értékesítési vezető a Norton élén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Okos klímatechnológia a jövő otthonaiban
A Samsung részt vesz az ISH 2025 rendezvényen, amely március 17. és 21. között zajlik Frankfurtban, és amely a világ vezető szaniter-, fűtési és légkondicionáló (HVAC) ipari szakkiállítása. A vállalat innovatív megoldásokat mutat be, amelyek célja a kényelmet és az összekapcsolhatóságot javítani lakossági és kereskedelmi környezetekben.
A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra
A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.
A Xiaomi történelmi pénzügyi eredménnyel zárta a 2024-es évet
A Xiaomi Corporation közzétette a 2024. december 31-én zárult pénzügyi évre vonatkozó, auditált konszolidált eredményeit. A Csoport negyedéves bevétele először lépte át a 100 milliárd jüant a 2024. évi negyedik negyedévben, miközben az éves és negyedéves teljesítménye meghaladta a piaci várakozásokat. A Xiaomi éves árbevétele 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte a 365,9 milliárd jüant, míg a korrigált nettó nyereség 41,3%-kal, 27,2 milliárd jüanra emelkedett. A 2024 negyedik negyedévében a teljes árbevétel 109 milliárd jüanra nőtt, ami 48,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a korrigált nettó nyereség 69,4%-kal, 8,3 milliárd jüanra emelkedett, így jelentősen túlteljesítette a piaci várakozásokat.
Sintra AI: Az új digitális asszisztens
A mesterséges intelligencia (AI) ügynökök egyre több területen jelennek meg, céljuk pedig a mindennapi munka megkönnyítése. A Sintra AI, egy új platform, azt ígéri, hogy segít automatizálni a napi feladatokat, így csökkentve az adminisztratív terheket. De vajon érdemes belevágni?
Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás
Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben.