VirusBuster: Nagyvállalati biztonság - egyéni felhasználóknak

forrás Prim Online, 2010. október 27. 14:12

Új piaci szegmens felé nyit novembertől a VirusBuster. Az informatikai biztonság hazai specialistája a nagyvállalatok után ezentúl az egyéni felhasználók számára is kínálja prémium antivírus szoftverét. Az új piaci stratégiát arculatváltás kíséri, a háttérben pedig továbbfejlesztett termékcsalád és ügyfélszolgálat áll.

November 2-ától azok az egyedi felhasználók, kis- és közepes vállalkozások, akik-amelyek a számítógép-védelemben is a valódi minőséget keresik, az új generációs – VirusBuster Prémium – termékre bízhatják magukat. Persze a cégnél jól tudják: új ügyfélkörük megnyeréséhez nem elég egyszerűen felkínálni a kész nagyvállalati megoldásokat. Világvállalatok által évek óta alkalmazott keresőmotorjukat barátságosabbá tették. Így a szoftver kezelése számítástechnikában nem járatos felhasználók számára is kézenfekvő, ugyanakkor futtatása a korábbinál jóval kisebb számítógép-kapacitást, memóriát igényel. Ugyancsak továbbfejlesztették a cég ügyfélszolgálatát. Az informatikai biztonsági piacon eddig is egyedül a VirusBuster nyújtott díjmentes, magyar nyelvű, folyamatos, közvetlen gyártói támogatást. Most ezt a szolgáltatást jóval több egyéni felhasználó fogadására készítették fel.
 

Kulcsszavak: security vírus VirusBuster

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az MI szerepe a vállalati csalások előkészítésében és megelőzésében

Magyarországon is mindennapos eszközzé vált a mesterséges intelligencia (MI) a vállalati visszaélések terén – hívja fel a figyelmet az EY egy 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel végzett kutatása. A szakértők szerint a régebben bevált biztonsági intézkedések már nem elegendőek az egyre kifinomultabb támadások ellen. A szervezeteknek intelligens megoldásokra van szükségük, ha el akarják kerülni, hogy áldozattá váljanak.

2025. március 27. 14:44

Kiberbiztonsági terhek 2025-ben: Hogyan lehet csökkenteni a költségeket?

2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lebonyolítását és a felügyeleti díjak kiszámítását érintik. A vállalatok számára kötelező díjak részben az árbevétel alapján kerülnek meghatározásra, de jelentős mértékben függnek a használt rendszerek számától, a cég szerepétől, illetve az általa kezelt adatokatól is. Kóczé Péter, a Grant Thornton digitális üzletágának vezetője bemutatja, hogyan csökkenthetők ezek a költségek – akár több millió forinttal –, és hogyan lehet szakmai alapokon optimalizált kiberbiztonsági rendszert kialakítani.

2025. március 27. 11:30

Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától

A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.

2025. március 25. 13:02

Biztonság és hatékonyság a Cloud NAS operációs rendszerben

A QNAP Systems, Inc. (QNAP) bemutatta a QuTScloud c5.2 verzióját, a legújabb frissítést a Cloud NAS operációs rendszerhez. Az új verzió bevezeti a Biztonsági központot, egy proaktív biztonsági alkalmazást, amely figyelemmel kíséri a Cloud NAS fájltevékenységeit, és védelmet nyújt a zsarolóvírusokkal szemben. Emellett a QuTScloud c5.2 jelentős optimalizálásokat kínál, egyszerűsítve a műveletek és a menedzsment folyamatát a gördülékenyebb felhasználói élmény érdekében.

2025. március 25. 11:34

Kamu vállalkozások a Google térképeken

A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.​ 

2025. március 24. 20:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29