Apple blama: Sokan elaludtak Európában az iPhone miatt

Milkovits Gábor, 2010. november 2. 08:10

Az Apple alaposan megtréfálta az európai iPhone-felhasználókat, a készülék óráját ugyanis a szoftver automatikusan átállította vasárnap hajnalban, az ébresztőórát azonban nem, így sokan egy órával később ébredtek hétfő reggel.

A probléma természetesen csak azoknál jelentkezett, akiknek előre be van állítva minden hétköznapra, ugyanarra az időpontra az ébresztőórájuk, hiszen amúgy az iPhone-ok időmérője automatikusan átállításra került. Érdekesebb ennél, hogy a társaságnak vagy három hete tudnia kellett a problémáról. A déli féltekén ugyanis nagyjából akkor vezették be a nyári időszámítást, az ausztrál és új-zélandi iPhone-tulajdonosok pedig panaszkodtak is amiatt, hogy az ébresztőórájuk vagy egy órával korábban keltette őket, vagy éppen nem is jelzett. Az Apple-nél ennek ellenére nemigen tettek semmit mostanáig a gond elhárítására.

A hírforrások szerint lehetséges, hogy a cég nem kívánt külön frissítést kiadni emiatt, amikor a következő generációs iOS 4.2 amúgy is hamarosan megjelenik. Kérdés, hogy ez még a héten megtörténik-e, ha ugyanis nem, akkor jövő hétfőn Észak-Amerikában sokan könnyen ugyanúgy járhatnak, mint most többen is az öreg kontinensen. Még szerencse, hogy november 1. nálunk nem munkanap.
 

Kulcsszavak: mobilszolg iPhone bug Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34