Reklámok közvetlenül a Twitter üzenetekben
A Twitter idén lépett arra az útra, hogy hirdetésekből származó bevételekkel próbáljon meg pénzt csinálni a népszerűségből, nem kis részben egyszerűen azért, mert fedeznie kell hatalmasra nőtt fenntartási költségeit. Első lépésként az ezért fizető cégek bejegyzései jelentek meg kiemelten a blogfolyamban, majd a blogokon belüli keresésekhez kapcsolt tematikusan odaillő reklámokat az üzemeltető. A mostani változtatással elsősorban a már amúgy is kereshető, kiemelt, azaz cégek által szponzorált bejegyzések jelennek majd meg az üzenetek között.
A Twitter üzemeltetői azt remélik, hogy ezáltal még vonzóbbá tehetik magukat az oldalon reklámozni kívánó társaságok szemében. Legalábbis ez áll a hivatalos közleményben, amely kihangsúlyozza, hogy az említett támogatott bejegyzések már eddig is jóval hatékonyabbnak bizonyultak a felhasználók körében, mint másutt a hagyományos reklámok.
Kapcsolódó cikkek
- Digitális reklámtechnikai megoldások az LG-től
- Oszd meg, és reklámozz!
- Nem tudják, mit akar a fogyasztó
- Táblagépen jobb, ha mozog, mobilon jobb, ha nyugalomban van
- A kkv-k marketingesei az e-mailben és a facebookban hisznek
- Hazánkban is érkeznek reklámok az iPhone-ra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- Bitekbe kódolt "első pillantás"
- Országos tv-csatornákon is látható lesz a pályázatgyőztes T-Mobile reklámfilm
- Az internet megerősödve fog kikerülni a válságból
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekorddöntő ünnepi adatforgalom a Yettelnél
Egy gyors videóhívás karácsonykor vagy újévkor könnyedén áthidalja a távolságokat, a közös esték a képernyő előtt pedig – egy jól megválasztott karácsonyi film kíséretében – valódi családi élménnyé válnak.
Rekordforgalmat hozott a karácsonyi időszak a Telekom hálózatán
A Magyar Telekom vezetékes és mobilinternet-forgalma 2025 decemberében számottevően túlszárnyalta az egy évvel korábbi adatokat. A növekedéshez többek között a Magenta Moments adventi kalendárium kedvezményei, a korlátlan mobilinternet-csomagok, valamint a november végén elindított, három hónapig díjmentesen elérhető Disney+ előfizetés is hozzájárult. Az ünnepi időszakon túl az év során számos nagy érdeklődést kiváltó gaming- és sportesemény, illetve új sorozatévad is forgalmi csúcsokat eredményezett.
A hálózat, ami a település jövőjét döntheti el
Bár az elmúlt évek fejlesztései jelentősen felgyorsították a vidéki hálózatok kiépítését, még mindig számos kisebb település szenved a megbízható, üzembiztos infrastruktúra hiányától. Habár a digitális rendszerek a vállalkozások működésének szinte minden aspektusát meghatározzák, sok vidéki térségben a hálózat még mindig bizonytalan vagy korlátozott, ami akadályozza a helyi cégek mindennapi működését.
Starlink Magyarországon: műholdas internet a mindennapi üzleti kihívásokhoz
A tesztek és a felhasználói tapasztalatok szerint a Starlink műholdas internet Magyarországon is megbízhatóan működik. A technológiát a VANNET Telekommunikációs Kft. kínálja vállalati ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással. A gyorsabb kapcsolat különösen azoknak a területeknek jelent megoldást, ahol nincs kiépített földi infrastruktúra, de új lehetőségeket nyit speciális igények kiszolgálására is.
Üzletmenet megszakítás nélkül: így védi vállalkozását a Telekom
Áramszünet, zsarolóvírus, adatvesztés – csak néhány példa arra, milyen váratlan problémák merülhetnek fel a digitális világban, és amelyek a vállalkozások számára komoly következményekkel járhatnak.

