Jogtiszta szoftverek kerülnek a kínai államigazgatásba

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 3. 08:12

A kínai kormány kiadott utasítása minden kormányszervnek előírja az eredeti számítógépes szoftverek használatát - adta hírül a Hszinhua hírügynökség.

Az egész országra kiterjedő, tehát minden kormányzati szintet érintő rendelkezés szerint a kormányzati alkalmazottaknak öntudatosan kell viszonyulniuk a szellemi tulajdonjog védelmének ügyéhez és jogtiszta szoftvereket kell vásárolniuk. Az utasítás külön is kitér arra, hogy a jelenleg kalózszoftvereket használóknak át kell térniük a legális programokra.

 A dokumentum szerint hamarosan országos kampány indul, amelynek keretében ellenőrizni fogják a központi állami szervek és a helyi kormányzatok hivatalait, irodáit és a tapasztaltakról készült jelentést a kormány illetékes főhivatala fogja megkapni.

 Az ellenőrzést és a szoftvercseréket az államtanács, vagyis a központi kormány hivatalaiban jövő május végéig tervezik befejezni, míg a helyi kormányzatoknál a teljes "megtisztulásra" körülbelül egy évet szánnak.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hibrid munka: a csendes fegyver a legjobb IT-szakemberekért vívott harcban

A rugalmas munkavégzés mára kulcsfontosságú tényezővé vált a technológiai tehetségekért folytatott versenyben. A vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a versenyképes fizetés önmagában már nem elegendő a kiemelkedő digitális és mesterséges intelligencia készségekkel rendelkező szakemberek megszerzéséhez és megtartásához.

2026. április 20. 15:19

IVSZ: A tudásalapú gazdaság az egyetlen út a fenntartható növekedéshez

Annak érdekében, hogy Magyarország ne veszítse el végleg versenyképességét, gyors technológiai és tudásalapú fordulatra van szükség – erre hívja fel a figyelmet az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az új kormányzati ciklus kezdetére időzített állásfoglalásában. 

2026. április 20. 13:37

Kriptovaluták: Magyarország optimistább, mint a régió

A magyar lakosság a környező országokhoz képest jóval nagyobb bizalmat tanúsít a kriptovaluták iránt, különösen azok inflációval szembeni ellenálló képessége miatt. Míg Csehországban és Szlovákiában visszafogottan fogadják a hagyományos pénzek kriptóra történő teljes lecserélésének gondolatát, addig Magyarországon a megkérdezettek közel 22%-a el tudja képzelni a jövőt forint vagy euró nélkül. Ugyanakkor továbbra is a konzervatív szemlélet a meghatározó: a válaszadók 71%-a nem támogatná ezt a változást.

2026. április 20. 10:01

Az MI mentheti meg a gyártókat a növekvő veszteségektől

A Schneider Electric friss felmérése szerint az előállított termékek árbevételének akár 15 százalékát is felemészthetik a csúszások, nem tervezett leállások, utólagos javítások, minőségi problémák és az eszközök nem optimális kihasználása miatt keletkező veszteségek. 

2026. április 19. 10:28

Pályázati pénzből erősíthetik online jelenlétüket a hazai KKV-k

Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: a Modern Vállalkozások Program keretében immár támogatás igényelhető közösségi média- és Google-kampányok indítására, linképítésre, valamint SEO- és PR-cikkek online megjelenésére is. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség valósítja meg, amely több mint egy évtizede segíti a magyar vállalkozások online láthatóságának növelését.

2026. április 17. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19