Folytatódik az internetes bankolás térnyerése

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 4. 09:51

A tavalyi első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal 16,5 százalékra nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet a pénzügypiaci adatszolgáltatásról készült legfrissebb tanulmánya.

Mindez azt jelenti, hogy bő egy év alatt 200.000-rel nőtt az új online bankhasználók száma. Így a 15-69 éves korosztály körében gyorsan nő azok aránya Magyarországon, akik fontosabb pénzügyi döntéseik előtt az internetet hívják segítségül. Míg 2008-ban még csak minden negyedik, addig 2010 szeptemberében már majdnem minden harmadik banki ügyfél tett így információgyűjtési szándékkal - derül ki a GfK Hungária felmérése szerint.

 Az internet által kínált lehetőségeket nem csak az információk keresése és az egyes pénzintézetek ajánlatainak összehasonlítására veszik igénybe a pénzintézeti ügyfelek, de pénzügyi tranzakcióikat is egyre többen hajtják végre elektronikus csatornákon keresztül.

 "Ez év őszére az online banki szolgáltatásokkal rendelkező és e szolgáltatást használók száma gyakorlatilag elérte az 1 millió főt" - idézi az összegzés Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatóját.

 Az online lehetőségek előretörésével párhuzamosan jelentősen csökkent azoknak a száma, akik banki ügyeik intézése érdekében még most is rendszeresen bankfiókba járnak és személyesen bankolnak. Az összes banki ügyfél negyede saját elmondása szerint már nem jár bankfiókba. Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik. Míg a lakosság havonta átlagosan alig több mint 1 alkalommal tér be egy bankfiókba, addig egy átlagos online bankoló több mint 5 alkalommal jelentkezik be a bank weboldalán keresztül - derül ki a GfK Hungária jelentéséből.

 Az internetes banki szolgáltatások használata jelentősen függ az ügyfél társadalmi státuszától. A felsőfokú végzettségűek körében már minden negyedik ügyfél online-banki ügyfélnek számít, míg életkor szerint a 15-29 évesek a legaktívabbak ebben a tekintetben. A férfiak - 20 százaléka - és a nők - 14 százaléka - online banki szokásai között érezhető a különbség, ami azt jelenti, hogy az utóbbi időben főleg a férfiak kezdtek el az interneten banki ügyeket intézni - állapította meg a GfK Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2010 című tanulmánya.
 

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone

A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.

2024. augusztus 28. 09:57

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10