Egy teljes német falu mondott nemet a Google utcanézegetőjére

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 5. 10:15

Észak-Németországban egy teljes falu mondott nemet a Google utcanézegetőjére, miközben volt olyan község is, amely tortát sütött a Street View elindításának tiszteletére.

A mindössze hetvenlelkes Parum közösen aláírt petíciót küldött Peter Schaar szövetségi adatvédelmi biztosnak, hogy a falut teljes egészében töröljék a Google nagyfelbontású utcanézetekkel bővített térképéről. A petícióval azonban nem biztos, hogy teljesíthető lesz a lakók követelése, így előfordulhat, hogy a 25 háztartásnak külön-külön kell majd kérvényeznie a magántulajdonban lévő ingatlanok "elmaszatolását".

 Az amerikai informatikai vállalat az aggodalmakra válaszolva a kezdetektől fogva azzal próbálta megnyerni németek bizalmát, hogy az év végéig Németországban is elinduló Street View-oldalakon nemcsak az arcokat és a rendszámtáblákat, hanem a házakat, kerteket is töröltetni engedi a műholdas térképhez kapcsolódó utcanézetekből. A törlési kérelmek elküldésére kiszabott időn belül összesen 244.237 kérés érkezett, azaz a 8,5 millió német háztartás 2,9 százaléka jelezte, hogy nem szeretné, ha a tulajdonát képező ingatlan felismerhető lenne.

 A Google alkalmazásának online tesztelése egyebek mellett a berlini kancelláriahivatal előtti Willy Brandt útról, a hamburgi Köhlbrand-hídról és a Bayern München futballcsapat otthonáról, az Allianz Arénáról készült felvételekkel kezdődött. Ezt követően december végéig húsz német nagyváros lesz bejárható a nagyfelbontású panorámaképekkel kiegészített térképszolgáltatással.
 

Kulcsszavak: térkép jog Google

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Miért fontosak a komplex grafikai megoldások?

Minden cég azt szeretné, hogy vonzó márka legyen a közönség számára. Ehhez mindenképp kell egy kiemelkedő, emlékezetes arculat. Az ideális design nem csupán versenyelőny, hanem egyfajta felhasználói élmény, bármi is legyen a portéka.

2025. március 18. 21:06

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Hozd létre a jövő hálózatát: Társadalmi konzultáció a Gigabit programban

2025-ben kezdetét veszi a Gigabit Magyarország Program, melynek célja, hogy fényvezetős és 5G/FWA vezeték nélküli technológiai lefedettséget biztosítson Magyarország teljes területén, minél több lakos, vállalat és államigazgatási szereplő számára. A program előkészítésének részeként társadalmi konzultáció indul, ahol bárki ellenőrizheti és jelezheti, hogy az általa ismert címen van-e optikai lefedettség valamely hírközlési szolgáltató által.

2025. február 24. 20:01

A Telekom megpróbálja csökkenteni a digitális különbségeket

A Telekom izgalmas kísérlettel hívja fel a figyelmet a digitális tudásbeli különbségekre és ezek fejlesztési lehetőségeire, mert úgy vélik, hogy a digitális előrelépés az élet minden területén előnyöket hozhat. Emellett, az Országtuning jegyében a Telekom 30 napig ingyenesen elérhetővé tette az otthoni szolgáltatásait, így március 31-ig bárki kockázatmentesen kipróbálhatja azokat.

2025. február 20. 20:46

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06