A NEXON ügyfeleinél nem probléma a nyugdíjpénztári változások számfejtése

forrás Prim Online, 2010. november 5. 13:33

A magyarországi munkavállalók 30%-nak bérét számfejtő szoftverhez már elkészültek azok a frissítések, amelyek a nyugdíjjárulékok elszámolásának változásához kapcsolódnak.

A magánnyugdíjpénztári befizetések átirányításáról szóló törvényt november 2-án hirdették ki, az új nyomtatványok pedig a november negyedikére virradó éjszaka jelentek meg. Csakhogy az új törvény már az októberi fizetések utáni járulékbevallási és fizetési kötelezettségre is vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a november elején kiadott bérigazoláson már minden járuléknak az állami sorban kell szerepelnie.

A NEXON olyan kiegészít­ő programot készített, amellyel nem lesz szükség az októberi számfejtések megismétlésére, vagyis jelentős munkától kíméli meg a munkaadókat. Ezzel a megoldással elkészíthet­ő az új szabályoknak megfelel­ő munkabérjegyzék és a 1008-as havi bevallás. A teljesen hazai fejlesztésű nexONBÉR program aktuális módosításai november 8-ig felkerülnek a cég ügyfelei számára elérhető NEXON ügyfélkapujára.
 
Ezzel a vállalatoknak lehetősége nyílik a határidők betartására és az esetleges bírság elkerülésére. „Magyar vállalatként a szoftvert eleve úgy alakítottuk ki, hogy rugalmasan tudja követni a hazánkban különösen gyakori jogszabályváltozásokat. Büszke vagyok arra, hogy szakértőink ilyen rendkívüli helyzetben is helyt tudtak állni” – mondta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó webcím:
http://www.nexon.hu
 

Kulcsszavak: ügyvitel Nexon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A magyar cégek már használják az MI-t, de még nem élnek vele

Bár a magyarországi vállalatok döntő többsége már megkezdte a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazását, a technológia szervezeti szintű, mélyebb integrációja még korántsem tekinthető általánosnak. A Serverelite közel 500 hazai cégvezető, informatikai szakember és rendszergazda bevonásával készült országos felmérése szerint a válaszadó vállalatok 92 százaléka már használ valamilyen formában mesterséges intelligenciát.

2026. szeptember 13. 14:01

Ők uralják a magyar e-kereskedelem élmezőnyét – megvan a HungarEcomm Stars 2026 listája

A harmadszor átadott HungarEcomm Stars idei listájára 40 vállalat került, amelyek együtt a hazai online kiskereskedelmi forgalom mintegy ötödét adják. Ez egyszerre mutatja az élmezőny erejét és a piac koncentráltságát.

2026. szeptember 11. 09:59

A mérnöki pálya a gyakorlatban: indul az EJMSZ mentorprogramja

Idén szeptember 30-ig lehet jelentkezni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) hat hónapos, ingyenes Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramjára. A program azoknak a középiskolás diákoknak szól, akik érdeklődnek a műszaki és mérnöki területek iránt, és szeretnének közelebbről megismerkedni a továbbtanulási és karrierlehetőségekkel.

2026. szeptember 10. 13:30

Tehetséges fiatalok ötleteit várja az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia

Elindult a nevezés a 14–20 év közötti fiatalok számára meghirdetett Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO). A versenyre olyan kreatív, innovatív ötleteket, találmányokat és kutatási-fejlesztési projekteket várnak, amelyekkel a diákok saját problémákra keresnek tudományos igényű megoldásokat. A jelentkezők idén is hét regionális válogatón mérhetik meg magukat, a legjobbak pedig több hónapos mentorprogramban készíthetik tovább pályamunkáikat.

2026. szeptember 9. 16:53

2030-ra az AI vásárolhat helyettünk – készen állunk rá?

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket – derül ki a Mastercard új, A Short History of the Future of Shopping and Payments (A vásárlások és a fizetések jövőjének rövid összefoglalója) című jelentéséből.

2026. szeptember 9. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26