Softskillekkel lehet sikeresebb a magyar mérnök
Idén harmadik alkalommal rendezték meg a BME-n a Simonyi Károly Szakkollégium Szakmai Est című rendezvényét, ahol a magyar mérnökök itthoni és külföldi lehetőségeiről vitatkoztak az informatikai vállalkozások vezetői.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója, Kollár László, a Microsoft Magyarország fejlesztői és partner-üzletágvezetője, Várady Péter, az evosoft Hungary ügyvezető igazgatója, valamint Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja.
A beszélgetés résztvevői személyes tapasztalataik alapján keresték a választ olyan kérdésekre, mint miért éri meg külföldre menni, milyen pluszt adhat egy idegen országban, más környezetben végzett munka, hogyan lehet egy ilyen élmény után visszailleszkedni a magyar iparba. Kiemelték a külföldi tapasztalatszerzés fontosságát, amihez az idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen feltétel. Munkáltatói szemmel rávilágítottak a magyar mérnökképzés hiányosságaira, melyek a kommunikáció, a csapatmunka, a tárgyaló- és előadókéség és a menedzsment területén szembeötlőek. Hangsúlyozták az egyetemek és a cégek szoros együttműködését, mellyel az idősebb mérnökhallgatók már egyetemi éveik alatt munkába állhatnak, főleg a nagyobb cégek kutatás+fejlesztés területén, mint elmondták, ezzel kooperatív kezdeményezéssel mi járunk a nyugati országok előtt.
Felmerült a multinacionális cégnél elhelyezkedés, illetve a saját vállalkozás alapításának kérdésköre is, mely a legtöbb kreatív mérnökhallgatót foglalkoztatja. Erre a cégvezetők azt tanácsolták, hogy eleinte mindenképpen érdemes a nagyobb cégnél elhelyezkedni, fejleszteni a strukturális gondolkodást aztán vállokozást alapítani. Felmerült a család és szakmai siker összeférhetőségének kérdése is. Itt végső soron az javasolták, hogy csináljuk azt amit szeretünk, hiszen ha csak napi 8 órát dolgozunk, ám elégedetlenül, a család számára is rosszabb, mintha mondjuk napi 10-12 óra munka után boldogan mennénk haza.
Összességében azt a szemléletmódbeli többletet hangsúlyozták, amelyet egy fél-egy éves külföldi tapasztalat adhat és amellyel hazatérve gazdagítani, fejleszteni lehet a magyar ipart.
Kapcsolódó cikkek
- "Hogyan tovább, Műegyetem?" – Tanácskozás a jövő Műegyeteméről
- 55 millió forinttal támogatja a Műegyetemet a Bosch
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- Infokommunikációs gazdasági társaság a Műegyetemen
- Közel 280 milliós informatikai infrastruktúra fejlesztési projekt a Műegyetemen
- 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- BME: tanszékek jubileumi tudományos ülése
- A Morgan Stanley nagyra értékeli a Műegyetemet
- Ingyenes kurzus az Oracle-től köztesszoftver-fejlesztés témában
- A Számítástechnikai Innovációs Központ első éve
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A jövő megoldásai ma születnek – kreatív fiatalok a mentális jóllétért
Áprilisban a stressztudatosság hónapjába léptünk – ez remek alkalmat kínál arra, hogy jobban odafigyeljünk mentális egészségünkre. A stressz hatásai és annak kezelési lehetőségei idén központi szerepet kaptak a Samsung és az EdisonKids által szervezett Megoldások a holnapért kihívás keretében.
Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite
A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.
Digitális böjt: Hogyan találhatunk csendet a képernyők világában?
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és az önvizsgálat időszaka. Az étkezési korlátozások mellett egyre többen érzik úgy, hogy a mentális tisztulásra is szükségük van – például digitális értelemben is.
21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija
A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.