Elektronikai összeszerelőüzem létesül Csarodán
A 2007-ben alapított, főként telefonok és szórakoztatóelektronikai termékek minőségellenőrzésével és javításával foglalkozó társaság 70 millió forintos beruházással Közép-Európa egyik legfejlettebb összeszerelő egységét szeretné létrehozni az 530 lelkes szatmári községben. A 700 négyzetméteres alapterületű, speciális gépekkel felszerelt csarnokban 80-100 dolgozó - hetven százalékban betanított munkás - végezné az alkatrészek beépítését Európa legnagyobb mobiltelefongyárai számára.
A 2011 májusára elkészülő beruházást 50 millió forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam, az építkezéshez szükséges területet pedig ingyen biztosította a vállalkozás számára a csarodai önkormányzat. A fejlesztés második fázisában a tervek szerint oktatóközpont létesül az összeszerelő üzemben, ahol helyi lakosok átképzését és diákok betanítását is elindítják majd.
Bán László elmondta, a társaság ezzel - a jövőre megszűnő vásárosnaményi Interspan Faipari Kft. mellett - a térség legnagyobb foglalkoztatójává válik; a faforgácslap-gyártó gyárból már most tömegesen érkeznek önéletrajzok az elektronikai céghez. Az igazgató
hozzátette: a beruházás remélhetőleg javít majd a csarodai mikrotérséget térséget sújtó, mintegy húszszázalékos munkanélküliségi rátán.
A Bán Manufacturing Support Kft. az alvállalkozókat is beleszámítva mintegy 700 embernek ad munkát. Tavalyi a cég nettó árbevétele 400 millió forint volt, az idén már meghaladta az egymilliárd forintot.
Kapcsolódó cikkek
- A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét
- Őrzi pozícióit a kkv-piacon a Magyar Telekom
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- Csökkentek a legnagyobb csehországi mobilszolgáltató bevételei tavaly
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, veszteség 2011-ben
- Ötvenforintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Javult a GTS távközlési szolgáltató eredménye tavaly
- Megugrott tavaly a legnagyobb cseh internetes üzlet forgalma
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?
Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?
A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?
A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.
Egyre magasabb szintekre tör az IT
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.
Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.
A PwC megvette a GKID-t
A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.