A Facebook alapítói is csatlakoztak Bill Gates filantróp kampányához
Az idén júniusban elindított program keretében az újakkal együtt eddig 57 amerikai milliárdos vállalta, hogy még életében vagy halála után jótékony célokra fordítja magánvagyonának legalább a felét. A csatlakozók erre egy nyilvános levélben tettek ígéretet, felfedve motivációikat is. Az adakozók listája és a levelek online elérhetők a www.thegivingpledge.org címen.
"Az emberek rendszerint karrierjük késői pontjáig várnak, hogy valamit visszaadjanak. De miért várni, amikor már most annyi a teendő?" - tette fel a kérdést a világ legfiatalabb milliárdosai között számon tartott Zuckerberg, aki szeptemberben 100 millió dollárral (hozzávetőleg 21 milliárd forinttal) támogatta az anyagi nehézségekkel küzdő newarki állami iskolákat.
"Alig néhány hónap alatt jelentős haladást sikerült elérni" - értékelte a kampány állását Warren Buffett, a Berkshire Hathaway nevű befektetési holding fő tulajdonosa és vezetője. Buffett, aki a világ egyik leggazdagabb embere - a Forbes magazin idén 45 milliárd dollárra (9450 milliárd forintra) becsülte vagyonát -, 2006-ban nyilvános ígéretet tett arra, hogy eladakozza magánvagyonának 99 százalékát.
Gates is jó példával jár elöl a jótékonykodásban: már eddig több mint 28 milliárd dollárt (5880 milliárd forintot) adományozott a feleségével közösen létrehozott Bill és Melinda Gates Alapítványnak.
Gates és Buffett szeptemberben kínai milliárdosok körében is próbálta népszerűsíteni a filantrópia gondolatát egy pekingi fogadáson, jövő márciusban pedig hasonló célból Indiába utazik a páros.
A Forbes szerint az Egyesült Államokban több mint 400 milliárdos él, több, mint a világ bármely másik államában. Az Indianai Egyetem filantrópiakutató központjának becslései szerint az országban az egyéni adományok összege 2009-ben meghaladta a 227 milliárd dollárt - 47,67 billió forintot -, ami a gazdasági válság ellenére mindössze 0,4 százalékkal marad el az előző évitől.
Kapcsolódó cikkek
- Idén is várja a felajánlásokat a jótékonysági aukciós portál
- Ajándékozd el régi számítógéped!
- Adományozz okostelefon segítségével!
- Adományvonal szeptemberben és októberben a fogyatékkal élők lakóotthonáért
- A Microsoft szoftverekkel támogatja a nonprofit szervezeteket
- NJSZT: számítógépek a vakok és gyengénlátók számára
- Koraszülötteken segít a Telekom Adományvonal
- A Google 2,7 millió dollárral támogatja a digitális újságírást
- Támogatói program: számítógépre pályázhatnak rászoruló fiatalok
- Bill Gates árulja a Microsoftot
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A láthatatlan veszteség: így folyik el a profit a napi apró hibákon
Világszerte komoly veszteséget okoznak a cégeknek a napi működés apró eltérései, amelyek idővel jelentős összegekké nőnek. A logisztikai és szolgáltató szektorban nem a nagy hibák, hanem a kisebb csúszások – például hosszabb utak vagy pontatlan tervezés – rontják a hatékonyságot.
Versenyre hangolva: érkezik az új Evnia gamer monitor
Egy új Full HD gamer monitor érkezik a Philips Evnia 5000 sorozatba, amely a magas képfrissítési teljesítményre, a gyors mozgások tiszta megjelenítésére és a látványos, magával ragadó világítási élményre fókuszál.
Fiatal ötletek, amelyek emberibbé teszik a technológiát
Érdemes felfedezni, hogyan válhat a technológia a mindennapok valódi segítőjévé. A Samsung Electronics és az EdisonKids közös kezdeményezése, a Megoldások a holnapért Top 8 csapata éppen ezt a célt tűzte ki: a digitalizációt a közösségépítés és a fiatalok mentális jóllétének támogatása szolgálatába állítják, hogy ötleteikkel egyfajta védőhálót teremtsenek társaik köré.
A HONOR belép a motorsport világába
A HONOR támogatói partnerséget kötött a ZXMOTO-val, azzal a kínai motorkerékpár-gyártóval, amely versenysport-központú fejlesztéseinek köszönhetően egyre nagyobb figyelmet kap.
A tőzsde emberi oldala: mit árul el egy innovatív magyar kutatás?
A mesterséges intelligencia, az adattudomány és a komplex rendszermodellezés egyre meghatározóbb szerepet játszik a pénzügyi szektor technológiai fejlődésében. A K&H STEM pályázat lehetőséget teremt az egyetemi hallgatók számára, hogy bemutassák az ilyen területeken végzett munkájukat, és innovatív megoldásokon keresztül közelítsenek valós gazdasági kihívásokhoz.

