ARM processzorokkal előre törhet a Microsoft
A táblagépekben és okostelefonokban használt processzorokra készülő Windowst a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai vásáron (CES) láthatják az érdeklődők. Beszámolók szerint az új szoftvert szinte meg sem lehet különböztetni a Windows asztali gépekre szánt 7-es változatától.
Az együttműködés pedig azt jelenti, hogy a szoftvercég a valóban komolyan gondolja a legújabb irányzatnak tekintett táblagéppiacon való megjelenését, jóllehet tavaly áprilisban a kisméretű füzetre emlékeztető Courier néven emlegetett kétkijelzős noteszgép fejlesztését is sutba dobták.
A Microsoft régi megbízható szövetségesének tekintett Intel azonban nem képes felvenni a versenyt abban szegmensben, ahol a számítási sebesség mellett a visszafogott energiafogyasztás sem lehanyagolható szempont.
Az ARM ezért is biztos abban, hogy a Microsoftnak szüksége van mobiltelefon-fejlesztésben jártas brit cég processzoraira, miután a rendkívül sikeres Apple az iPhone és iPad készülékeit is hasonló típusú processzorokra építi.
Kapcsolódó cikkek
- Új funkciók a Windows Azure platformon
- Kínában erősít a Microsoft
- Július elsejétől elérhető a Windows Thin PC
- A Microsoft növelte előnyét az operációs rendszerek piacán
- Microsoft: „Amit reggel raktak, leomlott estére…”
- Táblagépekre fejleszt a Microsoft
- Ismét jókora frissítőcsomagot adott ki a Microsoft
- Rekordméretű frissítőcsomag a Microsofttól
- Az XP SP3 a szeptemberi Windows javítások favoritja
- Microsoft figyelmeztetés: Azonnal töltsük le a javítófoltokat!
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul
A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Thermaltake bejelentette a The Tower 600 sorozatú toronyházakat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 600 közepes kialakítású toronyházak megjelenését fekete, Snow, Hydrangea Blue és Matcha Green színekben.
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.
SAS Viya Workbench fejlesztői környezet: Robusztus AI modellek fejlesztése egyszerűbben
A fejlesztőknek és modellezőknek szánt SAS Viya Workbench egy önkiszolgáló, igény szerinti számítási környezet adatelőkészítésre, feltáró adatelemzésre, valamint analitikai és gépi tanulási modellek fejlesztésére.