Digitalizálják a nagyváradi evangélikus levéltárat

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 12. 09:02

Digitalizálják a nagyváradi evangélikus egyházközség levéltárát - írja a Reggeli Újság című nagyváradi napilap.

A digitalizálás első lépéseként január végéig a Szülőföld Alap pályázatán elnyert pénzből elektronikusan rendszerezik és tárolják a nagyváradi evangélikus egyházközség iratait a kezdetektől 1920-ig.

 Mátyás Attila parókus, lelkész a Reggeli Újságnak elmondta, hogy szeretnék a levéltár anyagát tematikus sorrendbe csoportosítani, továbbá összefogó tartalomjegyzéket készíteni hozzá, mivel eddig csak részleges jegyzékek készültek.

 A digitalizálás megkönnyíti az adatbázis használatát, a számítógépes keresőprogram segítségével könnyen meg lehet majd találni az iratokat egy-egy igazolás vagy kimutatás készítéséhez. Szívesen látják majd azokat is, akik kutatási célból, tanulmányaikhoz szeretnének elmerülni az adatokban és iratokban.

 Az elektronikus feldolgozás részeként prezentációt készítenek, amelyben bemutatják az egyházközség múltját szöveges és képi formában.

 A nagyváradi evangélikus egyházközség levéltárában a gyülekezet megalakulási évétől, vagyis 1812-től őriznek iratokat.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fenntarthatóság és innováció egy autóban

Az OMODA az elektromobilitás és a fenntartható közlekedés iránti elköteleződését egy különleges modellel ünnepli: bemutatta az OMODA 5 EV Planet Earth limitált kiadását. A kiadás szimbolikus időpontban, a Föld Napján került bemutatásra, ezzel is hangsúlyozva az elektromos autók szerepét a bolygó megóvásában.

2025. április 27. 17:20

Magas munkavállalói aktivitás a magyar munkaerőpiacon

A Profession.hu 2025 első negyedéves jelentése szerint a magyar munkaerőpiacon továbbra is magas a munkavállalói aktivitás. Bár az álláshirdetések száma minimálisan, 0,97%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, a jelentkezéseké ezzel szemben 4,8%-kal emelkedett. Ez azt jelzi, hogy a munkakeresők oldaláról továbbra is élénk az érdeklődés.

2025. április 27. 15:46

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Jogellenes műsorok miatt marasztalták el az RTL-t

Az RTL két bírságot is kifogásolt a bíróságon, de mindkét esetben a Médiatanácsnak adott igazat az igazságszolgáltatás. Az egyik ügy a Reggeli című műsor 2023. október 25-i adásához, a másik a Sztárbox 2023. november 5-i adásához kapcsolódik.

2025. április 27. 12:09

Forradalmi technológiák egyetlen robotporszívóban

A legfrissebb robotporszívó-fejlesztések már nem csupán a szívóerőre vagy az akkumulátor teljesítményére koncentrálnak, hanem egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a készülékek könnyedén megbirkózzanak a lakásokban előforduló fizikai akadályokkal – például küszöbökkel vagy padlószint-váltásokkal. Egy újonnan bemutatott modell már technológiai választ is kínál erre: saját magát meg tudja emelni, és akár 6 centiméteres akadályokat is leküzd.

2025. április 27. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12