Csavarcsere a bütykölni vágyó iPhone-használók ellen
Az iFixit.com Apple termékek javítására specializálódott szakportál szerint az amerikai informatikai vállalat elsősorban az iPhone 4 házilagos barkácsolásának szeretne véget vetni. A telefonokat eredetileg Phillips típusú csavarokkal szerelték, azonban az Apple a javításra leadott készülékeken a hátlapot rögzítő két csavart olyanra cserélte, amelyhez megfelelő csavarkulcsot kiskereskedelmi forgalomban nem lehet beszerezni. Az iFixit szerint az Apple mindezt azért teszi, hogy az átlagosan egy évre tervezett akkumulátorok cseréje is az Apple szervizeiben történjen. A portál azt kifogásolja, hogy az Apple mindezt szállítással együtt 85,95 dollárért (17300 forintért) vállalja, míg a készülékhez való akkumulátorok kiskereskedelmi ára csupán 20 dollár (4000 forint).
A szakportál ezért a csavarok eltávolítására is megtalálta a megoldást: 10 dollárét egy úgynevezett iPhone 4 felszabadító csomagot kínálnak. Ebben egy olyan csavarhúzót adnak, amely nem illeszkedik tökéletesen a speciális csavar formájához, de egyszeri eltávolításra tökéletesen megfelel. Ezután csak a csomagban található hagyományos keresztfejű csavarokra és a hozzávaló csavarhúzóra lesz szükség.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Kulisszatitkok: 2012-ben minden Apple-termék megújul
- Október 28-tól kapható az iPhone 4S a T-Mobile-nál
- Négymilliónál több iPhone 4S készüléket vásároltak az első hétvégén
- Több, mint egymillió előrendelt iPhone 4S az első 24 órában
- Apple iCloud: automatikus és könnyed megosztás
- Nem lesz iPhone 5
- iPhone 4S - Már a Vodafone listáján
- Október 4-én startol az iPhone 5
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
HONOR 400 Lite: Az ideális útitárs a tavaszi kalandokhoz
A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.
Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite
A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.
Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!
Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.