Mobiltelefont állítanának Föld körüli pályára brit mérnökök
A guildfordi Surrey Satellite Technology Limited (SSTL) egy, a Google Android operációs rendszerével működő telefont választott a különleges feladatra, amelynek során a mobilnak a Föld fényképezése mellett egy 30 centiméter hosszú műholdat kell majd vezérelnie.
Mobiltelefonokat léggömbök segítségével korábban már juttattak már a felső légkörbe, azonban ez lesz az első alkalom, hogy egy hagyományos telefont küldenek több száz kilométer magasba - olvasható a BBC hírportálján.
"A modern okostelefonok bámulatosak" - mondta Shaun Kenyon, a küldetés vezetője. "Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy működne-e egyáltalán a készülék, és ha igen, akkor miként birkózik meg egy műhold vezérlésével" - hangsúlyozta.
Az SSTL kísérletében egy bárki által beszerezhető, százezer forintos készüléket fognak tesztelni. A telefon pontos típusát egyelőre még nem nevezték meg, de a feltételek között szerepel, hogy semmit sem módosítanak rajta.
"Nem fogjuk szétszedni, vagy csak a nyomtatott áramkörét a műholdra forrasztani. Úgy fogjuk felküldeni, ahogy van" – magyarázta Kenyon, hozzátéve, hogy a műholdon is lesz egy kamera, amely a telefon kijelzőjét figyeli.
A világűrben tapasztalható szélsőséges hőmérsékletváltozás és az erős sugárzás miatt azért a telefon is kap valami védelmet. A készülék a műhold burkolata alatt lesz, és csak egy lyukat hagynak a kamera lencséjének. A mobillal hazatelefonálni sem fognak, az üzeneteket és a képeket a műhold kommunikációs csatornáján keresztül juttatják vissza a földre.
Kapcsolódó cikkek
- Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
- Nagyköveteket keres a Nokia
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.
Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!
A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is.
A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating
A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.
Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt
Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver.
Nem csak egy gomb – belépés az AI-alapú mobilélmény világába
A HONOR 400 Lite új szintre emeli a mobilfotózást a mesterséges intelligenciával vezérelt kameragombjával. Egy érintés – és a pillanat életre kel. Legyen szó gyors kattintásról vagy hosszabb nyomva tartásról, a kreatív lehetőségek világa azonnal megnyílik előtted. Ez az innovatív megoldás ötvözi az intelligens képfeldolgozást az egyszerű, intuitív vezérléssel.