Pontot tennének az emailbotrány végére a brit honatyák
A Climategate néven elhíresült botrány háttere, hogy 2009 novemberében kiszivárgott a Kelet-angliai Egyetem Klímakutató Központjában dolgozó egyes tudósok több ezer emailből álló levelezése, amelynek egyes szakaszai a klímaszkeptikusok szerint arra utalnak, hogy a kutatók manipulálták, illetve elrejtették az adatok egy részét, hogy megvédhessék tudományos álláspontjukat a klímaváltozás jelenvalóságáról és emberi eredetéről. Olyan vádak is elhangzottak, melyek szerint a tudósok közvetlenül a decemberi koppenhágai klímacsúcs előtt megpróbálták szándékosan eltúlozni az éghajlatváltozás negatív hatásait.
A tavalyi év folyamán azonban három nagy-britanniai vizsgálat is felmentette a tudósokat, valamint a klímakutató központ vezetőjét, Phil Jonest; az első vizsgálatot éppen a kedden is állást foglaló parlamenti bizottság végezte.
A parlamenti testület utalt John Beddingtonnak, a brit kormány tudományos főtanácsadójának véleményére is, amely szerint a klímaváltozás melletti átfogó érvrendszer "meglehetősen egyértelmű".
A bizottság ugyanakkor megerősítette azt a tavalyi vizsgálatok során is megfogalmazott ajánlást, amely kimondja, hogy a klímatudósoknak átláthatóbban és nagyobb nyitottsággal kellene válaszolniuk az információkérésekre: ki kellene adniuk az adatokat, a módszertant és a felhasznált számítógépes programokat is, hogy elemzéseik megismételhetők legyenek. A képviselők szerint ez elejét venné nemcsak a tudományos csalásoknak, hanem a téves információk elterjedésének is.
Kapcsolódó cikkek
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Papírhalmozás helyett elektronikus számlák
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.
Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak
Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.
ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások
Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”
Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?
A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.