A Google szerint a Bing a Google-re építve tökéletesíti saját keresési listáját
A Google akkor kezdett gyanakodni arra, hogy netán a Bing - hogy is mondjuk - csal, amikor észrevette, hogy a két kereső az elírt szavakat ugyanúgy javítja, és ugyanarra az oldalra irányít.
2010 októberében azt is észrevették, hogy az első tíz találat között jóval több az egyezés, mint az ezt megelőző hónapokban volt. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben ugyanazokat a találatokat adta ki a Bing, mint a Google, de a változások azt mutatták, hogy a Bing megváltoztatott valamit az algoritmusában, amitől az eredmények Google-szerűbbek lettek.
A Google úgy véli, hogy az Interenet Explorer felhasználók Google keresési eredményei valahogy eljutnak a Bing-hez.
Hogy bebizonyítsa gyanúját, a Google egy csapdát állított, létrehozott egy olyan műveletsort, melynek segítségével a találatok rendezése manuálisan állítható. Olyan keresőszavakra állították be, amit kevesen, vagy talán senki nem használ. A próba előtt ezekre a szavakra kiadott lista csak alig, vagy egyáltalán nem egyezett a két rendszerben. A szavakra kiadott találatoknak semmi közük nem volt a keresett szóhoz. A teszt futtatása után azonban a két rendszer ugyanazokat a találatokat adta ki. Íme három példa:
Tehát a teszt előtt, vagyis amíg senki nem írta be ezeket a szavakat a Google-ba, a két keresési eredmény nem egyezett, utána viszont igen. Ami erősen alátámasztja a gyanút, hogy a Bing lemásolja a Google keresési eredményeit.
Igaz, hogy a 100 próbából, mindössze 7-9 esetben volt egyezés. Ez alátámasztja a Bing állítását, hogy a kereső rendszer több forrásból gyűjt jeleket, és a Google ezek közül csak egy.
A Google visszavonta ezeket a kódokat, ezért ha most próbáljuk ki, más eredményeket találunk.
A Bing és a Google keresési eredeményeit rendszerező algoritmusokat gyártó szakemberek több mindent figyelembe vesznek, amikor beállítják, melyik oldal jelenjen meg elsőként. Milyen szavak vannak az oldalon, hány link mutat az oldalra, milyen jelentős az oldal, ezek közül csak néhány szempont.
A Google tesztje azt mutatja, hogy a Bing elsősorban a tradicionális jeleket használja, de amikor ezek kevés találatot hoznak, a Google rendszerére támaszkodik.
Az Internet Explorer felhasználói ha figyelmesen elolvassák a biztonsági előírásokat, értesülhetenek róla, hogy néhány böngészési adatuk hozzáférhető, ha nem állítják be megfelelően a biztonsági jellemzőket. Ezeket az adatokat használhatja fel a Bing keresési rendszerének tökéletesítéséhez. Hogy ettől félni kell - hiszen személyes adataink jutnak ki.-, vagy örülni - hiszen mindannyiunk érdeke minél jobban eligazodni az egyre nagyobb méreteket öltő digitális világban - azt mindenki maga döntheti el.
Kapcsolódó cikkek
- Az Android megfosztotta trónjától a Symbiant
- Minden Windows-verziót érintő biztonsági lyuk az MHTML fájlok megjelenítésekor
- A Microsoft negyedéves profitja csökkent, de a vártnál nagyobb volt
- Mobil alkalmazásfejlesztőket toboroz a Google
- Internet Explorer 9 - mi várható február 10-én?
- CES 2011: Az Apple megpróbálja „ellopni” a show-t
- Tartja pozícióját a Google, de lassan jön föl a Bing
- A Google a Microsoftban látja a legnagyobb konkurenst
- A japán Yahoo a Google-t választotta
- Majdnem 13 százalékon a MS Bing Amerikában
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra
A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.
A Xiaomi történelmi pénzügyi eredménnyel zárta a 2024-es évet
A Xiaomi Corporation közzétette a 2024. december 31-én zárult pénzügyi évre vonatkozó, auditált konszolidált eredményeit. A Csoport negyedéves bevétele először lépte át a 100 milliárd jüant a 2024. évi negyedik negyedévben, miközben az éves és negyedéves teljesítménye meghaladta a piaci várakozásokat. A Xiaomi éves árbevétele 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte a 365,9 milliárd jüant, míg a korrigált nettó nyereség 41,3%-kal, 27,2 milliárd jüanra emelkedett. A 2024 negyedik negyedévében a teljes árbevétel 109 milliárd jüanra nőtt, ami 48,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a korrigált nettó nyereség 69,4%-kal, 8,3 milliárd jüanra emelkedett, így jelentősen túlteljesítette a piaci várakozásokat.
6 kreatív tipp a tavaszi fotók tökéletesítéséhez
A tavasz a megújulás időszaka, amikor a természet újjászületik, a fények szelídebbek lesznek, és minden tele van élettel. Ha szeretnéd egyedi módon megörökíteni ezt a gyönyörű évszakot, íme néhány fotózási tipp, amelyeket a HONOR neked válogatott össze:
Az online vásárlások árnyoldala
Az utóbbi években drámaian megnövekedett a bankkártyás visszaélések száma Magyarországon, különösen az online vásárlások terén. Míg a bankok gyorsan reagálnak a problémákra, a csalók egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak az érzékeny adatok megszerzésére és azokkal jogosulatlan tranzakciók végrehajtására. Bár a csalási technikák szinte végtelenek, kevés olyan hatékony megoldás létezik, amely sikeresen csökkentheti a visszaéléseket. A Magyar Nemzeti Bank új technológiája azonban reményt adhat.
Színhelyesség és hatékonyság egy készülékben
Az EPSON eco-solvent technológiájú széles formátumú nyomtatói jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyek csúcspontja az új SC-S9100 modell. Ez a készülék letisztult, kompakt formatervezésének köszönhetően nemcsak esztétikus, hanem rendkívül praktikus is: kisebb helyet igényel, könnyebb kezelhetőséget kínál, és az érintőképernyős panel használata is egyszerűbbé vált.