60 ezer feletti látogatószámmal zárt a Mobile World Congress

Szabó Ákos, 2011. február 17. 16:37

 A világ legjelentősebb mobil alkalmazásokkal és készülékekkel foglalkozó konferenciája és kiállítása, a barcelonai Mobile World Congress ma délután zárta kapuit. Az első gyorsjelentések összességében több, mint 60 ezer látogatót említenek, akik 200 országból érkeztek Barcelonába, hogy begyűjtsék a legfrissebb információkat, ez több, mint húsz százalékkal dönti meg az eddigi rekordot.

Csak az App Planet elnevezésű alkalmazás-bemutatót több, mint 45 ezer látogató kereste fel, összességében 12 ezer mobil-fejlesztő volt jelen a rendezvényen.

A négy napos konferencián jelen volt minden befolyásos mobil készülék gyártó, szolgáltató, szoftverfejlesztő, média és internetes vég, többnyire vezérigazgatóval, döntéshozóval képviseltetve magukat, és szép számmal érkeztek magas rangú kormánydelegációk is. Szám szerint a látogatók 51 százaléka tartozik a döntéshozói kategóriába, és 3000 közülük első számú vezető. 131 országból érkezett kormánydelegáció, ez 50 százalékkal több, mint 2010-ben.

A rendezvény 1400 kiállítója - köztük négy magyar cég - 58.600 négyzetméteren mutatta be újdonságait. Több, mint 2900 nemzetközi tévétársaság, újság, weboldal, blog tudósított az eseményekről, s ezek sorában volt a Prím Online is, melynek beszámolóit a jelen cikk alatti World Mobil Congress kulcsszóra kattintva hírfolyamban is meg lehet tekinteni.

Az esemény konferencia ágán egyebek mellett olyan cégek vezérigazgatói tartottak előadást, mint az AT&T, a China Mobile, a Cisco Systems, az Ericsson, a Google, a HTC, az Intel, a Microsoft, a Nokia, a Qualcomm, a RIM, a Twitter, a Vodafone, a Yahoo.

A Mobile World Congress rendezője a GSM Association jövőre is Barcelonában rendezi meg a mobil világkongresszust, a 2012. február 27 és március 1 között.

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót

A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.

2024. október 11. 11:48

A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.

2024. október 11. 10:03

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat

Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában. 

2024. október 10. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10