Támogatói program: számítógépre pályázhatnak rászoruló fiatalok
A támogatói programra olyan 12-16 év közötti diákok jelentkezhetnek, akiknek 3 vagy több kiskorú testvérük van, tanulmányi átlaguk eléri a 4,5-et, otthonukban nincs számítógép, és az egy főre jutó jövedelmük a létminimum alatt van - közölte a pályázat kiírója szerdán az MTI-vel.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pontos személyes adatokat - a gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonját, pontos elérhetőségét -, az osztályfőnök ajánlását és az iskola által hivatalosan lepecsételt másolatot a bizonyítványról. Ezen kívül a szülőnek nyilatkoznia kell a hátrányos helyzetről és arról, hogy a családban nincsen számítógép. A 2011-es Számítógép Álom programban idén a félévi, vagy az évvégi bizonyítvánnyal is pályázhatnak az érdeklődők.
A támogatásban részesített fiatal gondviselőjének vállalnia kell, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszi át. Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára nem adhatják tovább. Visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez.
A pályázatot a "Számítógép Álom 2011" MÁTRIX Közhasznú Alapítvány 6701 Szeged, PF: 929. címre kell küldeni, a jelentkezési lap postára adásának utolsó dátuma július 13. További részletes információkat az érdeklődők a www.matrix.zug.hu és a www.palyazat.zug.hu oldalakon olvashatnak.
Az alapítvány a programban támogatóként részt venni szándékozó cégek, magánszemélyek jelentkezését is várja a matrix@zug.hu e-mail címen.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint félszáz cég és új innováció az Invitel pályázatán
- Online marketinggel a budapesti Állatkertért
- Nincs üzleti siker innováció nélkül
- Öt pályázó jelentkezett a 26 GHz-es sáv elnyerésére
- A Magyar Telekom 2 db 1 MHz szélességű frekvenciablokkot nyert a 900 MHz-es frekvenciaárverésen
- A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot
- Pályázatok a biztonságos internet használatról
- Idén is várja a felajánlásokat a jótékonysági aukciós portál
- Amatőr fotósok is pályázhatnak az Év Esküvőfotósa címre
- "Négy Évszak a Balatonon" fotópályázat indul a Balatoniwiven
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A láthatatlan veszteség: így folyik el a profit a napi apró hibákon
Világszerte komoly veszteséget okoznak a cégeknek a napi működés apró eltérései, amelyek idővel jelentős összegekké nőnek. A logisztikai és szolgáltató szektorban nem a nagy hibák, hanem a kisebb csúszások – például hosszabb utak vagy pontatlan tervezés – rontják a hatékonyságot.
Versenyre hangolva: érkezik az új Evnia gamer monitor
Egy új Full HD gamer monitor érkezik a Philips Evnia 5000 sorozatba, amely a magas képfrissítési teljesítményre, a gyors mozgások tiszta megjelenítésére és a látványos, magával ragadó világítási élményre fókuszál.
Fiatal ötletek, amelyek emberibbé teszik a technológiát
Érdemes felfedezni, hogyan válhat a technológia a mindennapok valódi segítőjévé. A Samsung Electronics és az EdisonKids közös kezdeményezése, a Megoldások a holnapért Top 8 csapata éppen ezt a célt tűzte ki: a digitalizációt a közösségépítés és a fiatalok mentális jóllétének támogatása szolgálatába állítják, hogy ötleteikkel egyfajta védőhálót teremtsenek társaik köré.
A HONOR belép a motorsport világába
A HONOR támogatói partnerséget kötött a ZXMOTO-val, azzal a kínai motorkerékpár-gyártóval, amely versenysport-központú fejlesztéseinek köszönhetően egyre nagyobb figyelmet kap.
A tőzsde emberi oldala: mit árul el egy innovatív magyar kutatás?
A mesterséges intelligencia, az adattudomány és a komplex rendszermodellezés egyre meghatározóbb szerepet játszik a pénzügyi szektor technológiai fejlődésében. A K&H STEM pályázat lehetőséget teremt az egyetemi hallgatók számára, hogy bemutassák az ilyen területeken végzett munkájukat, és innovatív megoldásokon keresztül közelítsenek valós gazdasági kihívásokhoz.

