A nagy nevek is visszatérnek a hannoveri CeBIT-re

MTI Sajtóadatbank, 2011. február 28. 09:56

Nagy nevek visszatérésével, a tavalyinál több kiállítóval kezdődik a világ legnagyobb számítástechnikai vásárára, a hannoveri CeBIT, amelyet idén március 1-5 között kereshet fel a nagyközönség.

A gazdasági fellendülés jeleit mutatja, hogy az előző évi 4150 kiállítóhoz képest idén több mint 4200 vállalat jelezte részvételét, köztük olyan nagy cégek jelennek meg ismét, mint a nyomtatóiról ismert Brother, az Epson, valamint a Xerox.

 A pénzügyi világválság előtt, 2008-ban még több mint 6000 kiállító vett részt technológiai seregszemlén. Szakemberek szerint a kiállítók számának egyharmados csökkenése nem a cégek szűkös anyagi hátterével, hanem inkább az internet előretörésével magyarázható. A világháló ugyanis egyre inkább feleslegessé teszi az ehhez hasonló nagyszabású rendezvényeket.

 A mindenütt jelen lévő internet erősödését mutatja, hogy az idei CeBIT egyik központi témája a számítástechnikai felhő, avagy a cloud computing lesz. Ezzel a technológiával az internetet használva a szolgáltató szerverein, azaz a felhőben lehet memória- és processzorigényes műveleteket végezni. Így az úgynevezett okostelefonok a hálózathoz kapcsolódva az asztali gépekhez hasonló tudásra tehetnek szert.

 Az idei technológiai seregszemle kiemelt partnerországa Törökország, így hétfő este Angela Merkellel együtt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő nyitja meg a kiállítást.

 A CeBIT-en a szakmai látogatók mellett mostantól nagyobb hangsúlyt kapnak az érdeklődő felhasználók is, miután a vásár szakmai seregszemlévé alakítása nem hozta meg a várt eredményt.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban

A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.

2025. május 20. 20:55

Mesterséges intelligencia Magyarországon: Lehetőség vagy veszély?

Bár a mesterséges intelligencia (MI) még gyerekcipőben jár, már most világosan látszik, hogy a következő évek meghatározó technológiája lehet, és akár egy új ipari forradalom előfutárává válhat. Vajon az MI lesz életünk legnagyobb lehetősége, vagy épp ellenkezőleg, a legnagyobb kihívása? Elveszi a munkánkat, vagy éppen megment minket?

2025. május 20. 11:29

Tudatos technológia: így hoznak valódi üzleti értéket a digitális beruházások

Bár a vállalatok továbbra is szorosan nyomon követik versenytársaik lépéseit, a digitális beruházási döntéseket ma már nem elsősorban a verseny diktálja. Az elmúlt két évben a cégek 89%-a sikeresen használta a technológiát nyeresége növelésére, ám a legsikeresebb vezetők már azt is felismerik, hogy a digitális fejlesztések értéke jóval túlmutat a pénzügyi eredményeken.

2025. május 19. 20:05

Új szabályozás a digitális termékek és szolgáltatások akadálymentesítéséről

2025. június 28-ától lép hatályba az a jogszabály, amely meghatározza a termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelmények teljesítésének szabályait – hívta fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor ügyvéd, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda képviseletében.

2025. május 19. 18:46

ABB munkaállomásokkal korszerűsítik az Orlen Unipetrol vezérlőtermét

Az Orlen Unipetrol teljes körűen modernizálja a Litvínov-Záluží üzemében található „Polipropilén 2” vezérlőtermet. A korszerűsítés középpontjában három darab ABB EOW (Extended Operator Workplace) típusú modern munkaállomás-konzol áll, amelyek a korábbi kezelői rendszert váltják fel.

2025. május 19. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41