Magyar valóságjáték a CeBit platinadíjasai között

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 2. 09:26

Az Európai Digitális Kiválóságok (European Seal of e-Excellence) platinadíját nyerte a Tengernyi Kaland című alternatív valóságjáték, amellyel együtt összesen négy magyar internetes alkalmazás vehette át a legjobbaknak járó szakmai elismerést.

A világ legnagyobb számítástechnikai vásárán, a hannoveri CeBIT nyitónapján összesen 36 európai internetes vállalkozást jutalmaztak a legjobbaknak járó szakmai díjjal. A nyolc platinadíjas között volt idén az Egyszervolt.hu, a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, illetve az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös szervezésében 2010 őszén indult Tengernyi Kaland című alternatív valóságjáték. A netes játék célja, hogy kalandokon át játék és szórakozás közben tanítsa a gyerekeket.

 A Tengernyi Kaland játékosai egy valós tengeri régészeti kutatáshoz kapcsolódóan válhattak egy kitalált, interaktív történet részeseivé. A www.tengernyikaland.hu címen található játékban több oktatás-módszertani újdonság mellett a készítők a közösségi hálózatokban, illetve a játszva oktatás (edutainment) módszerében rejlő lehetőségeket is kihasználták.

 Az Európai Digitális Kiválóságok aranydíját nyerte a A Balázs-Diák interaktív tananyagfejlesztő cég, amely innovatív oktatási termékeivel, például a virtuális iskolával és interaktív tananyagaival a nemzetközi mezőnyben is korszerűnek számít. Szintén aranydíjas lett a Hedz Magyarország Kft., amely a mobiltelefonos fizetési megoldásaiért avagy az iziSHOP, az mTicket, illetve eTicket elektronikus menetjegy kifejlesztéséért vehette át az elismerést.

 Korszerű oktatási megoldásaiért a Nemzeti Tankönyvkiadót az European Seal of e-Excellence ezüstdíjával jutalmazták.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ők uralják a magyar e-kereskedelem élmezőnyét – megvan a HungarEcomm Stars 2026 listája

A harmadszor átadott HungarEcomm Stars idei listájára 40 vállalat került, amelyek együtt a hazai online kiskereskedelmi forgalom mintegy ötödét adják. Ez egyszerre mutatja az élmezőny erejét és a piac koncentráltságát.

2026. szeptember 11. 09:59

A mérnöki pálya a gyakorlatban: indul az EJMSZ mentorprogramja

Idén szeptember 30-ig lehet jelentkezni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) hat hónapos, ingyenes Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramjára. A program azoknak a középiskolás diákoknak szól, akik érdeklődnek a műszaki és mérnöki területek iránt, és szeretnének közelebbről megismerkedni a továbbtanulási és karrierlehetőségekkel.

2026. szeptember 10. 13:30

Tehetséges fiatalok ötleteit várja az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia

Elindult a nevezés a 14–20 év közötti fiatalok számára meghirdetett Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO). A versenyre olyan kreatív, innovatív ötleteket, találmányokat és kutatási-fejlesztési projekteket várnak, amelyekkel a diákok saját problémákra keresnek tudományos igényű megoldásokat. A jelentkezők idén is hét regionális válogatón mérhetik meg magukat, a legjobbak pedig több hónapos mentorprogramban készíthetik tovább pályamunkáikat.

2026. szeptember 9. 16:53

2030-ra az AI vásárolhat helyettünk – készen állunk rá?

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket – derül ki a Mastercard új, A Short History of the Future of Shopping and Payments (A vásárlások és a fizetések jövőjének rövid összefoglalója) című jelentéséből.

2026. szeptember 9. 09:57

Hogyan élhetünk tovább és jobban? – A technológia lehet a longevity kulcsa

Mitől lehet hosszabb, egészségesebb és teljesebb az életünk, és milyen szerepet játszhat ebben a technológia? A személyre szabott gyógyszerektől és a mesterséges intelligenciától a jövő mobilitási megoldásaiig számos innováció formálhatja azt, ahogyan az egészségről, a biztonságról és a jóllétről gondolkodunk. Ezeket a kérdéseket járja körül 2026. szeptember 23-án a negyedik alkalommal megrendezett BoschxRichter Innovátorok Napja, amelynek idén a budapesti Richter Központ ad otthont.

2026. szeptember 7. 13:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26