CeBIT 2011 - Elérhető közleségben az adatbiztonság
A tajvani Synology például olyan hálózati meghajtókat kínál, amelyekbe egyszerre több merevlemez tehető, és ezeket a lemezeket úgy is össze lehet kapcsolni, hogy az eszközre mentett információ mindkét lemezen megtalálható. Ennek akkor van jelentősége, ha valamelyik lemez meghibásodik, mert a sértetlen tárolóról az értékes adatok még új lemezre írhatók. Ráadásul akinek ez a biztonsági szint sem megfelelő, választhatja a nagyobb, négy lemez fogadására alkalmas változatot is.
A vállalati megoldások között természetesen lényegesen több, akár tucatnyi lemez kezelésére alkalmas modellek is vannak. A gyártók szerint a biztonságot azzal lehet még fokozni, ha a mentések nemcsak több lemezen, hanem egymástól távol, legalább két helyen vannak elmentve. Ebben az esetben nem kell tartani a természeti csapásoktól vagy a tárolók elvesztésétől.
Az adatmentéssel foglalkozó cégek szerint két típus keresi a biztonsági megoldásokat: olyanok, akiknek nem volt még adatvesztésük, de aggódnak miatta, és azok, akik a saját bőrükön tapasztalták, mennyibe kerül sok terabájtnyi adat visszaszerzése. Jelenleg mintegy 15 ezer forintba kerül egy terabájtnyi tárolókapacitás, míg hat évvel ezelőtt ennek a huszonötöd része, azaz 40 gigabájt került 20 ezer forintba. A sérült lemezekről, ha az adattároló felület is súlyosan sérült, 250-350 ezer forintot lehet számolni az adatmentésre.
Ennek tudatában egyre többen gondolkodnak el azon, hogy adataikról biztonsági másolatokat készítsenek. Ezt a trendet próbálja kihasználni a dél-koreai Skydigital is, amely a lementett adatok védettségére helyezi a hangsúlyt. A CeBIT-en bemutatott fejlesztésük lényege titkosító rendszerrel szerelt merevlemezház, amelybe 2,5 colos, laptopokban használható lemezek illeszthetők. Az eszközre mentett adatok pedig csak akkor lesznek hozzáférhetők, ha az eszköz fedlapján található numerikus billentyűzetbe a felhasználó által korábban megadott PIN-kódot beírják. A titkosítás akkor is működik, ha a merevlemezen tárolt információkat az eszközből kivéve próbálják elérni.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- A mobiltelefonok biztonságáért
- Megalakult az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
- Bejelentkezés: egy érintéssel vagy egy mondattal? - Még mindig korai temetni a jelszavakat (2. rész)
- Bejelentkezés: egy érintéssel vagy egy mondattal? - Még mindig korai temetni a jelszavakat (1. rész)
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kibervédelem: napokon belül szankcionálhatják a figyelmetlen hazai cégeket
Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.
A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul
A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Thermaltake bejelentette a The Tower 600 sorozatú toronyházakat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 600 közepes kialakítású toronyházak megjelenését fekete, Snow, Hydrangea Blue és Matcha Green színekben.
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.