Japán - Az Infineon nem számít komoly üzleti következményekre

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 17. 09:16

A félvezető áramkör gyártó német Infineon AG nem számít arra, hogy a földrengés rövid távon lényegesen befolyásolná japán ügyfeleivel bonyolított üzletét.

"Rövid távon nem számítunk komoly változásra. Úgy döntöttünk, hogy az exportot az ország déli légikikötőinek igénybe vételével folytatjuk, ahol zavartalanul folyik a munka" - mondta Peter Bauer ügyvezető igazgató egy szakmai konferencia alkalmából Münchenben a Dow Jones hírügynökségnek. Azt azonban nehéz lenne megítélni, hogy az áramhiány a későbbiekben milyen hatással lesz a japán partnerek keresletére - tette hozzá.

 Az Infineon változatlanul exportál Japánba félvezető alkatrészeket és részegységeket. A vállalatnak mintegy száz alkalmazottja dolgozik Japánban, akiket nem érintett a földrengés. Az Infineon támogatásban részesíti minden alkalmazottját, aki el akarja hagyni Japánt, vagy annak déli részére kíván költözni.

A német félvezető gyártó vállalat szerint a földrengés nem mért súlyos csapást japán versenytársaira. "Viszonylag pontos információkkal rendelkezünk versenytársainkról és úgy látjuk nem szenvedtek komoly üzleti hátrányt" - mondta a vezérigazgató. A legtöbb félvezető ipari üzem Japán déli részén működik, a japán vállalatoknak pedig "kiváló vészhelyzet forgatókönyvei" vannak és gyorsan képesek helyreállítani a sérült termelési kapacitást.

 Összességében az Infineon igazgatója "legfeljebb átmeneti" hatásokra számít a földrengés következtében. Semmilyen lényeges átrendeződés nem várható az iparági szereplők körében, mindössze logisztikai problémák merülhetnek fel, ezek hatását azonban még Peter Bauer szerint korai lenne megítélni.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában

Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben. 

2025. április 26. 13:32

Az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget raktárát

Az Ennoconn és a Prologis megújították együttműködésüket, amelynek keretében az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget területén található, 40 000 négyzetméter alapterületű ipari raktárépületet, amelyből 10 000 négyzetméter gyártási területet foglal el. A megállapodásban az iO Partners ingatlanügynökség is részt vett. Az Ennoconn, amely a globális piacvezető szerepet tölti be az integrált felhőszolgáltatások, ipari IoT és beágyazott technológia területén, a Prologis egyedi bérleti konstrukcióját választotta, amely lehetővé teszi számára a hosszú távú tervezést fix üzemeltetési díjjal és előre kalkulálható költségekkel a bérleti szerződés teljes időtartamára.

2025. április 25. 14:58

A Schneider Electric és az ETAP új szintre emeli az MI-gyárak energiaigényének tervezését

A Schneider Electric és az ETAP közös munkája jelentős előrelépést hoz a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt gyárak energiaigényének tervezésében. Az NVIDIA Omniverse Blueprint platformra építve olyan digitális ikermegoldást fejlesztenek, amely képes összehangolni a mechanikai, termikus, hálózati és elektromos rendszerek adatait, így pontosabban modellezhető az MI-alapú gyárak működése.

2025. április 25. 09:55

A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója

Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.

2025. április 24. 14:50

A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat

Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.

2025. április 24. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12