Smartmobil 2011: előre tör az Android
Jelenleg a 18 évesnél idősebb internetezők 24%-ának van okostelefonja Magyarországon, míg a többiek közel fele (47%) szeretne okostelefont a jövőben, de több mint a felük (53%) elutasítja az áttérést. Egy éven belül az emberek kicsit kevesebb, mint negyede (22%) tervezi, hogy ilyen készüléket vásárol – az áttöréshez azonban arra volna szükség, hogy a jelenleg sok esetben drágának tartott készülékek ára a lélektani határként meghúzott 30 ezer forint alá essen: a tavalyi méréssel teljesen megegyező módon ugyanis a válaszadók kétharmada nem hajlandó ennél nagyobb összeget költeni egy-egy új készülék megvásárlásakor. Ha 2011 karácsonyig sikerül ez alá az árszint alá szorítani az árakat, nagyok sokan találnak majd okostelefont a karácsonyfa alatt, aminek hatására akár meg is duplázódhat idehaza az okostelefon tulajdonosok száma a jelenlegi adatokhoz viszonyítva.
Akik okostelefont szeretnének, azok elsősorban azzal indokolják döntésüket, hogy ezekben a készülékekben több a funkció (25%), magasabb a technikai szintje (23%), de meghatározó az egyszerű emberi kíváncsiság is (16%), végül sokan pusztán a nagyobb kijelzőt részesítik előnyben (15%). Érdekes, hogy azok, akik elutasítják az eszközt, részben ugyanazokra az érvekre hivatkoznak, ami mások számára előnyként jelenik meg: 20% szerint azért nincs szüksége okostelefonra, mert az tele van felesleges funkciókkal. Ugyanennyien állították, hogy csak azért, mert most annyira divatos az okostelefon, még nem fognak ilyet vásárolni – vagyis a divatosságnak van visszatartó ereje is. 16% szerint viszont drága dologról van szó – őket valószínűleg meggyőzhetné, ha esne az eszközök ára. Végül ismét 16% megszokta a hagyományos mobiltelefóniát, emiatt nem szívesen térne át. Mindebből úgy tűnik, hogy az idehaza leginkább jellemző 1,5-3 éves átlagos készülék lecserélési időt figyelembe véve nem várható, hogy gyorsan többségbe kerülnének Magyarországon az okostelefont használók.
Továbbra is igaz azonban, hogy az emberek többségét hidegen hagyja, milyen operációs rendszer van a mobiljukon (67% állította 2011-ben, hogy nem tudja, milyen rendszer található a készülékén), bár 2010-hez képest némileg javult a helyzet (akkor 75% mondta ugyanezt). A mobil operációs rendszerek kommunikálása azonban nem múlt el nyomtalanul, mára az Android vált a legismertebb mobil operációs rendszerré: a felmérésben résztvevők 38%-a mondta, hogy ismeri a rendszert és ezzel a relatív alacsony értékkel tudott az Android az első helyen végezni. Annak ellenére az Android a legismertebb, hogy az eladási statisztikákból tudható, a Symbian a legelterjedtebb rendszer idehaza – csakhogy az emberek ennek nincsenek tudatában.
Az okostelefon-tulajdonosok egyébként sokkal tudatosabbak a mobil rendszereket tekintve, körükben már „csak” 36% nincs tisztában azzal, hogy milyen a készüléke ebből a szempontból, 25,4% a Symbian részesedése, 20,7% az Androidé, 6,6% a Windows (még a régi operációs rendszerrel) és 5,1% az iOS-é (Apple).
Kapcsolódó cikkek
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Amerikába mennek a legjobb startup-ok
- Open Source 2012 – Az innováció motorja
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- Mobil programfüzet az Evolution résztvevőinek
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az okosórák mellett jönnek az okoscipők és okoszoknik
A technológiai fejlődés és a testre szabhatóság alakítják a jövő fitnesztrendjeit: az edzések az elkövetkező években egyre inkább adatvezérelt, személyre szabott élménnyé válnak. A virtuális és kiterjesztett valóság alapú edzések, a játékos elemekkel gazdagított edzésprogramok, és az egyre népszerűbb viselhető okoseszközök – például okosórák és okoskarkötők – segíthetnek abban, hogy a testmozgás hatékonyabb és élvezetesebb legyen.
Megérkezett Magyarországra az Omoda 5
Az első helyen végzett az OMODA és JAECOO márkák gyártója, a Chery Automobile a kínai piacon az új autók minőségével kapcsolatos fogyasztói elégedettséget vizsgáló jelentés szerint a kínai brandek között. A közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 az elkövetkező hetekben Magyarországon is kapható lesz.
A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?
A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.
Egyre magasabb szintekre tör az IT
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.
Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.