Még egy hétig olcsóbb a Sziget, hamisítják a jegyeket

Kiss Ádám Zoltán, 2011. április 22. 07:23

Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen – 1993-as születése óta – láthattunk 17 950 programot, ebből hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország - különböző műfajt képviselő - előadója és 54 országból érkező, összesen 5 448 372 látogató.

Ejtsünk néhány szót a háttér-információkról, melyek nem is oly lényegtelenek, például idén a tavalyi  jegyárak maradnak érvényben, április 30-ig (jegytípustól függően) 15-18%-kal kevesebbért. Másrészt továbbra is marad az este 23 óra utáni félárú lehetőség és idén is lehet diákkedvezménnyel, akár 50%-os engedménnyel Sziget jegyet venni. És most is lesz Percalapú Szigetjegy, így csak annyit fizet a látogató – ráadásul a mobiljával – amennyit a Szigeten akar tartózkodni, tehát akár csak egy koncertnyi időt. Érdekes elképzelés, hogy a szervezők a tavalyi kísérleti programot kiterjesztik az egész fesztiválra, ami szerint eltűnik a készpénz, és a Szigeten a – Metapay rendszerének teljes körű bevezetésével – csak Sziget kártyával és esetleg okostelefonnal lehet majd fizetni. Ezt technológiát világviszonylatban első alkalommal építik ki ekkora méretű rendezvényen. A Sziget kártya biztonságos fizetési lehetőséget kínál a fesztivál látogatóinak. Az egyenleg könnyedén feltölthető, nyomon követhető, a kártya egyszerűen letiltható. A Vodafone az idei Szigeten a mobilinternetes megoldásokra fókuszál, ezért a fesztiválok történetében először 21 mbit/sec sebességre képes mobilinternetes hozzáférést ad az okostelefonozó fesztivál közönségnek. A tervezett újdonságok közül kiemelkednek az NFC chippel ellátott mobilkészülékek, amelyekkel elsőként Magyarországon a fesztivál ideje alatt már fizetni is lehet.

Az utóbbi időben tucatjával jelentek meg hamis fesztiváljegyek a fesztiválpiacon, melynek sorszámait a szervezők letiltották, így azok érvénytelenek. A szervezők felhívják a vásárlók figyelmét, hogy jegyük, bérletük megvásárlása során - saját érdekükben - figyelmesen járjanak el, és kizárólag a hivatalos jegyértékesítő pontokat vegyék igénybe: http://sziget.hu/fesztival/jegy/jegyarusito_helyek.

Kulcsszavak: Sziget fesztivál

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01