Magyar Telekom: 2011 az építkezés, nem a profit maximalizálás ideje
Nem a rövid távú profitmaximalizálás éve 2011., hanem az építkezésé, így az új szolgáltatások bevezetésének ideje - mondta Thilo Kusch, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette, úgy látják, fordulóponthoz érkezett a magyar gazdaság, s a távközlési szektor növekedése már érzékelhető lesz a második félévben.
Az első negyedév eredményeiről elmondta, általános ipari tendencia, hogy a vezetékes telefon és internet területén csökkennek a bevételek, amit az új szolgáltatások és a mobiltávközlés kompenzál.
Közölte, az első háromhavi bevételek kisebb mértékben csökkentek, mint várták, miközben folytatták az erőfeszítéseket a hatékonyság javítása érdekében, s tovább csökkentették a költségeket.
A héten bejelentett, a szupergyors internetezést is lehetővé tevő hálózatfejlesztésről elmondta, ez nemcsak új technológiák bevezetését teszi lehetővé, mérsékli a hálózati működtetési költségeket is.
A kormányzati szektor megrendelésiről elmondta, nincs túl sok állami pályázat, s a kormány több távközlési, informatikai szolgáltatást maga akar megoldani.
Az akvizíciós tervekről közölte, érdekli külföldi cégvásárlás is a társágot, de nincs igazán kínálat, míg a magyar piacon főként kábeltévés, informatikai társaságokat szeretnének venni.
A beruházásokról elmondta, az összes távközlési üzemeltető abban bízik, hogy a különadó az ígért időpontra megszűnik, s ezért mindenki hajlandó beruházni a magyar piacon. Mivel a Magyar Telekom is bízik a különadó kivezetésében, beruházásait egyelőre nem befolyásolja a pluszban befizetendő összeg. A társaság úgy gondolja ugyanis, hogy a mostani fejlesztések később jelentősen növelik a bevételeit. Ha azonban a kormány úgy dönt, hogy folytatja a különadó kivetését, akkor az összes távközlési cég újra megvizsgálja költéseit - tette hozzá.
Kifejtette, az évi 65-75 milliárd forint magyarországi befektetése a legnagyobb itteni magánbefektetővé teszi a Magyar Telekomot. A hálózatfejlesztés négy évig tart, s várhatóan egyenletesen oszlik el az erre költött mintegy 30 milliárd forint felhasználása.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom: a gazdasági növekedés a távközlési piacot is élénkíti
- Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom
- Április 12-én lesz a Magyar Telekom közgyűlése
- Informatikai portfólióját erősíti a Magyar Telekom
- 50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény 2010-ben
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Xiaomi az IFA-n mutatja be „Ember × Autó × Otthon” okos ökoszisztémáját
A ma indult berlini IFA kiállításon először vesz részt a Xiaomi, a fogyasztói elektronika és intelligens gyártás egyik globális vezető vállalata. Az eddigi legnagyobb, több mint 3300 négyzetmétert is meghaladó tengerentúli kiállítótéren – amelyet a vállalat valaha önállóan bérelt ki – több mint 380 termékkel, jövőbe mutató technológiákkal és valós élethelyzet-demonstrációkkal mutatja be a Xiaomi „Ember × Autó × Otthon” okos ökoszisztémáját a személyes élet, az otthon és a mobilitás terein belül.
Amikor az otthon már érti, mire van szükségünk – bemutatkozik az LG AI Home
Az LG Electronics (LG) az IFA 2026 kiállításon mutatja be AI-otthon (AI Home) koncepciójának következő szintjét. A mesterséges intelligenciával támogatott háztartási készülékeket, összekapcsolt szolgáltatásokat és kontextusérzékeny intelligenciát egyesítő megoldás célja, hogy egyszerűbbé tegye a mindennapi rutint, növelje a kényelmet, és személyre szabottabb, intuitívabb felhasználói élményt kínáljon.
Egyre többet költünk az AI-ra, de hol marad a megtérülés?
A McKinsey 2026. augusztus 25-én publikált, The State of AI in 2026: On the Road to ROI című friss tanulmánya arra világít rá, hogy a vállalatok annak ellenére sem tudnak érdemi EBIT-hatásról beszámolni, hogy folyamatosan növelik mesterségesintelligencia-befektetéseiket. Adódik tehát a kérdés: miért nem sikerül a mesterséges intelligencia által elérhető hatékonyságnövekedést pénzügyi eredménnyé alakítani?
Önvezető autók hódíthatják meg a magyar utakat
Az önvezető járművek a közlekedésbiztonság területén is jelentős fejlődést hozhatnak – jelentette ki Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen. A politikus az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén beszélt a technológia fejlődéséről és jövőbeli lehetőségeiről.
Ki formálja a jövő tudósait? Október 9-ig lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra
Október 9-ig jelölhetők azok a kiemelkedő matematika-, fizika-, kémia- és biológiatanárok, akik elhivatott munkájukkal generációk pályáját formálják. A Rátz Tanár Úr Életműdíjjal járó pénzjutalom immár 2,5 millió forint.

