Magyar Telekom: kisebb nyereség és bevétel az első negyedévben
A Magyar Telekom Nyrt. 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál a pénteken közzétett tőzsdei gyorsjelentés szerint.
A portfolio.hu által megkérdezett elemzők az első három hónapra 143 milliárd forint bevételt és 12,83 milliárd forint nettó eredményt vártak.
A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekről elmondta: az elért eredményekben a lassú gazdasági fellendülés jelei mutatkoznak meg. A magyarországi piacon továbbra is biztatók a jelek, nőtt a mobilforgalom, valamint a vezetékes és a mobil szegmensben is csökkent az ügyfélelvándorlás.
Hozzátette, ugyanakkor az erős verseny és a fő piacok érettsége változatlanul kedvezőtlenül befolyásolták az üzleti teljesítményt.
A Magyar Telekom a jövőre nézve a konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek alapján (IFRS) készült gyorsjelentésében megerősítette célkitűzéseit: 2011-ben 3-5 százalékos bevételcsökkenésre és 4-6 százalékos működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) mérséklődésre számít. Cél az is, hogy a tavalyihoz képest körülbelül 5 százalékkal csökkentsék a beruházásokat.
A gyorsjelentés emlékeztet arra, hogy a társaságnak telekommunikációs különadót kell fizetnie. Az adó tavaly január 1-től visszamenőleges hatályú, alapja a társaság éves árbevétele. Mivel az adót csak 2010. negyedik negyedévben vezették be, pénzügyi hatása csak a negyedik negyedévi eredményeket érintette. A különböző hatások nélkül számolt EBITDA 7,7 százalékkal 57,7 milliárd forintról 53,2 milliárd forintra mérséklődött az első negyedévben, miközben a működéshez kapcsolódó, azaz a macedóniai vizsgálattal (0,4 milliárd forint), illetve a végkielégítéssel kapcsolatos költségek és elhatárolások (1,5 milliárd forint), valamint a telekom adó (6,3 milliárd forint) nélkül számolt első negyedéves EBITDA 3,8 százalékkal 61,5 milliárd forintra nőtt. A gyorsjelentés szerint a javulás a személyi jellegű és az egyéb működési költségek terén
megmutatkozó szigorú költségcsökkentési intézkedéseknek, valamint az egyéb működési bevételként elszámolt, magyarországi ingatlanértékesítésekből származó 1,4 milliárd forintos nyereségnek köszönhető.
Az idén az első negyedévben a társaság 3,4 milliárd forinttal kevesebb, összesen 12,3 milliárd forintot költött beruházásokra (tárgyi eszközök, immateriális javak - CAPEX). Az elmúlt évi teljes CAPEX 10,1 milliárd forinttal 91,8 milliárd forintra csökkent 2009-hez képest.
A nettó adósságállomány a tavaly március végi 265,4 milliárd forintról az idén március végére 270,5 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) március végén 31 százalék volt.
A gyorsjelentés szerint a magyarországi vezetékes bevételek 7,1 százalékkal 45 milliárd forintra mérséklődtek az első negyedévben a hangalapú bevételek csökkenése miatt. A mobil bevételek kisebb mértékben, csak 0,2 százalékkal, 55,9 milliárd forintra csökkentek, mivel az ügyfélszám kismértékű emelkedése, a forgalom növekedése, valamint a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése ellensúlyozta az árszínvonal csökkenését. A T-Mobile megőrizte egyértelmű piacvezető pozícióját és 44,9 százalékra növelte az aktív ügyfelek száma alapján mért piaci részesedését.
A macedóniai bevételek az első negyedévben 6,8 százalékkal, 17,1 milliárd forintra csökkentek: vezetékes bevételek 2,2 százalékkal nőttek, mivel emelkedtek a hangalapú nagykereskedelmi bevételek, ellensúlyozva a hangalapú kiskereskedelmi bevételek csökkenését. A mobil bevételek viszont 14,1 százalékkal visszaestek az első negyedévben a kiélezett versenykörnyezetben.
Montenegrói leányvállalat bevételei kismértékben, 1,2 százalékkal 7,4 milliárd forintra csökkentek, ezen belül a vezetékes bevételek 0,5 százalékkal, míg a mobil bevételek 2,7 százalékkal mérséklődtek.
A gyorsjelentés szerint a macedóniai vizsgálat még nem zárult le, s a társaság továbbra sem tudja megítélni az ügy kimenetelét.
A Magyar Telekom jegyzett tőkéje 104,275 milliárd forint volt március végén, az elmúlt egy évben nem változott, míg a saját tőke 1,6 százalékkal 539,926 milliárd forintra nőtt.
A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzik, az értékpapír csütörtöki záró ára 558 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 511 és 719 forint között mozgott.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom: 2011 az építkezés, nem a profit maximalizálás ideje
- Magyar Telekom: a gazdasági növekedés a távközlési piacot is élénkíti
- Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom
- Április 12-én lesz a Magyar Telekom közgyűlése
- Informatikai portfólióját erősíti a Magyar Telekom
- 50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény 2010-ben
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
A világ öt legjobb márkája között a Samsung
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.