Az internet maga a digitális vadnyugat
Brad King, az indianai Ball State University oktatója, a Wired magazin egykori állandó szerzője a Budapesti Gazdasági Főiskola Társadalomtudományi Intézete és az Avantgarde Group együttműködése nyomán látogatott hazánkba. A digitális kommunikáció szakértője a BGF Külkereskedelmi Karának kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatóinak tartott előadást a közösségi média üzleti célú felhasználásáról.
A virtuális térben saját állítása szerint 12 éves kora óta aktívan részt vevő szakember szerint a tömegmédia más területeivel szemben sem a közösségi média, sem az online kommunikáció területén nincsenek lefektetett, univerzális alapelvek. Mint elmondta, az internet maga egy tökéletlen rendszer – a digitális vadnyugat –, és pont ebben áll hihetetlen sikerének titka is: felkínálja a lehetőséget, hogy a rendelkezésre álló platformokon bárki tökéletesebb eszközöket alkosson, mint a meglévők, vagy akár új platformot hozzon létre. Így az interneten minden tartalom tulajdonképpen egy nagyobb, átfogó kommunikáció eleme csupán.
Amint azt King prezentációjában kiemelte, a közösségi médiával foglalkozó szakemberek számára a legfontosabb, hogy megértsék, a digitális világ teljesen más elvek alapján működik, mint a valóság. Az internetes kommunikációban résztvevő személyek nagyon könnyen kategorizálhatóak szerepük, mutatott aktivitásuk és interaktivitásuk jellege szerint. Ez alapján King négy attitűdöt különböztet meg: a létrehozót-alkotót (achivers), a terjesztőt (socializers), a felderítőt (explorers) és a gyilkost (killers). Ennek megfelelően a jól megtervezett online üzleti modell nem arra épül, hogy cégünk hogyan tudja a lehető legjobban kommunikálni üzeneteit, hanem arra, hogy az üzenet hogyan tud majd terjedni az online térben – adott esetben a kommunikátorok ráhatása nélkül.
Brad King kiemelte továbbá, hogy az online vállalati jelenlét tervezésekor ritkán gondolnak az offline megjelenésekkel való kapcsolatra. Pedig ma már az internethez való hozzáférés nem helyhez kötött tevékenység, ezért a sikeres kommunikáció transzmediális, azaz a lehető legtöbb elemével kapcsolódik fizikai aktivitásokhoz és más médiafelületekhez.
Kapcsolódó cikkek
- Így neteztünk 2011-ben
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
- Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvényalkotást
- Visszakozott az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek három beterjesztője a tiltakozás hatására
- "Csajozós leves" és "evővárosok" - Interjú Mautner Zsófia gasztrobloggerrel (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (2. rész)
- Behúzatja a féket a kínai cenzúra - Célkeresztben a szórakoztatás és a mikroblogok (1. rész)
- Ötdekás a világháló
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális Sötétség: Mianmarban a telekommunikáció is összeomlott
Kamu vállalkozások a Google térképeken
A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.
Adatok, adatbázisok a háborús bűnökről
A háborús bűncselekmények bizonyítékainak megőrzése és kezelése kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára, különösen az olyan konfliktusok esetében, mint az Ukrajnában zajló háború. Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési ügynöksége, jelentős lépéseket tett ezen bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése érdekében, ugyanakkor szükség lenne a közösségi platformok törölt adataira is.
Miért fontosak a komplex grafikai megoldások?
Minden cég azt szeretné, hogy vonzó márka legyen a közönség számára. Ehhez mindenképp kell egy kiemelkedő, emlékezetes arculat. Az ideális design nem csupán versenyelőny, hanem egyfajta felhasználói élmény, bármi is legyen a portéka.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.