Görögország 10 százalékot ad el a Deutsche Telekomnak az OTE-ból
Görögország 10 százalékos állami részesedést ad el az OTE Telecom távközlési vállalatból a Deutsche Telekomnak (DT) mintegy 400 millió euróért.
A tranzakció lebonyolítása után a görög államnak 10 százalék plusz egy szavazata marad. A Deutsche Telekom részesedése 40mszázalék plusz egy szavazatra nő.
A Deutsche Telekom 2008-ban vásárol 30 százalékos részesedést angörög cégben. Akkor arról is megállapodás született, hogy a görögnállam további 10 százalékkal csökkentheti tulajdonhányadát, amit elsőkét a Deutsche Telekomnak kell felajánlani.
Az OTE közel 50 százaléka nemzetközi és görög intézményi befektetők tulajdonában van.
Az OTE a Balkán legnagyobb távközlési vállalata, közel 30 ezer embert foglalkoztat Görögországon kívül Albániában, Bulgáriában, Romániában és Szerbiában.
A cég állami tulajdonrészének eladása része a kormány 50 milliárd eurós privatizációs programjának. Ennek keretében értékesítik egyebek között a Hellenic Postbank postavállalatot és részben a pireuszi, valamint a szaloniki kikötőt, magánosítják továbbá a PPC áramszolgáltatót, az EYDAP athéni, illetve az EYATH szaloniki vízszolgáltatót.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Görögország a Deutsche Telekommal tárgyal az OTE eladásáról
- Az OTE és a Deutsche Telekom ajánlatot tesz a Romtelecom részvényeinek megvásárlására
- A Deutsche Telekom profitja 37 százalékkal esett
- Pozsonyban lesz a Deutsche Telekom új szolgáltatási központja
- Távozik a Deutsche Telekomtól a külföldi tevékenység vezetője
- A Slovak Telekom 15 százalékos állami részének tőzsdére vitelét ajánlják
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd euróért szerezheti meg a lengyel PTC-t
- Szolgáltató központot tervez a Deutsche Telekom a régióban
- Romániában az állam eladná részesedését a Romtelecomban
- Konkrét gyanú a Deutsche Telekom elnöke ellen
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén
Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb magyar eredményét érte el Vida Ákos az Egyesült Államokban, Ohio államban megrendezett ifjúsági tudományos világversenyen. A háromdimenziós nyomtatás továbbfejlesztését célzó projektjével Ákos saját szakterületén ezüstérmet szerzett. Már a döntőt megelőzően is magára vonta a zsűri figyelmét, és két különdíjat is elnyert: az Auto Care Association 5000 dolláros díját, valamint a Patent and Trademark Office Society 500 dolláros elismerését.
A Schneider Electric közreműködésével jött létre Dél-Európa új digitális átjárója
A Digital Realty megnyitotta Kréta szigetén, Heraklion városában új, szolgáltató-semleges adatközpontját, a HER1-et. A létesítmény kulcsszerepet tölt be a nemzetközi, regionális és helyi tenger alatti kábelek összekapcsolásában, támogatva a felhőszolgáltatókat, távközlési cégeket és tartalomszolgáltató hálózatokat (CDN-eket) abban, hogy hatékonyabban szolgálhassák ki a mediterrán régiót.
Napelemekkel és repoharakkal újít az Etele Plaza
2024 tavaszától kizárólag megújuló energiát használ az Etele Plaza, ezzel is erősítve elköteleződését a fenntarthatóság iránt. Az átállás részeként a bevásárlóközpont tetejére egy fél focipályányi, közel 3800 négyzetméteren elterülő napelemparkot telepítettek, amely több mint 1900 panelből áll. A 834 kWp teljesítményű rendszer évente közel 797 ezer kilowattórányi áramot termel, ami körülbelül 360 háztartás éves fogyasztásával egyenértékű.
Digitális biztonság gyerekeknek – újraindul a „Köszi, SIÓ!” program
A digitális oktatás támogatása és a gyermekek online biztonságának megteremtése ma már nem csupán lehetőség, hanem közös felelősségünk. A SIÓ-Eckes megújult pályázati programja, a „Köszi, SIÓ!” idén is folytatódik: a cég összesen 180 tabletet adományoz azoknak az általános iskoláknak, amelyek sikeresen pályáznak digitális eszközökre. A program célja a tanulás segítése és a tudatos internethasználat népszerűsítése – pályázni 2025. június 30-ig lehet.
Rendszám alapján működő automata parkolás az Allee-ban
Az Allee Bevásárlóközpontban egy új, rendszámfelismerésen alapuló parkolási rendszer lépett életbe, amely automatikus be- és kihajtást tesz lehetővé. Az újítás célja, hogy kényelmesebb, gyorsabb és környezetbarátabb parkolási élményt nyújtson a látogatók számára, miközben csökkenti a várakozási időt és megelőzi a torlódásokat.