"Botanikus Wikipedia" készül Amazóniáról

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 20. 08:42

"Botanikus Wikipedia", Amazónia több ezer növényfaját számba vevő internetes lexikon készül 2012-től az IBM informatikai cég és a brazil kormány összefogásával.

A lexikon első változata már a fenntartható fejlődéssel foglalkozó Rio+20 nevű ENSZ konferenciára elkészült. A tanácskozás az 1992-es Rio de Janeiró-i Föld-csúcs évfordulóját ünnepli.

Aloizio Mercandante, a brazil kormány tudományért és technológiáért felelős minisztere a napokban írt alá megállapodást az IBM képviselőivel a Wikiflora.org nevű portál létrehozására.

A szabad enciklopédiát az olvasók gazdagíthatják a növényfajok leírásával és élőhelyének meghatározásával, a feltöltött információkat tudósok fésülik át és hagyják jóvá.

A kezdeményezés célja, hogy Amazónia őserdeinek összes faját leírják, ez lehetővé teszi azt is, hogy eddig nem ismert növényeket katalogizáljanak biológiai adatok összehasonlításával.

"Ha nem találunk új módszereket, több mint száz évet emészthet fel, Amazónia teljes megismerése" - idézte a Folha című Sao Paoló-i lap a minisztert. A honlappal az is el akarják érni, hogy nem szakértők is segítsék az amazonasi erdők biológiai sokféleségének felfedezését.

"Az is lehetőség a fenntartható fejlődés egy alternatív útjának megteremtésére, hogy nemcsak az erdőirtások ellen küzdünk, hanem értéket adunk a biodiverzitásnak, hogy megismerjük és megmutatjuk jelentőségét az élelmezés és az orvoslás terén" - fűzte hozzá Mercandante. A politikus kiemelte annak a genetikai anyagnak a gazdagságát, amelyet Amazónia Brazíliának és a bolygónak nyújt.

Kutatók szerint eddig az esőerdők 2500 növényfaját írták le, ez valószínűleg csak ötöde Amazónia flórájának.

MTI

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Milliárdos támogatással startol az AI- és greentech-inkubátor

Elindult Magyarország első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátora – jelentette be az Incubator Zero Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.

2025. április 20. 13:49

Zöld technológiák a jövőért: elkezdődött az IEEE SusTech 2025 konferencia​

Ma kezdődik az IEEE 12. Fenntartható Technológiák Konferenciája (SusTech 2025), amelyet április 20. és 23. között hibrid formában rendeznek meg. A konferencia célja, hogy bemutassa, miként járulhatnak hozzá az infokommunikációs technológiák a fenntartható fejlődéshez és a klímaváltozás elleni küzdelemhez.​

2025. április 20. 13:46

A jövő olvasása: BOOX eszközök taroltak az iF Design versenyen

A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.

2025. április 20. 12:03

Az AI forradalma és a hardverek új szerepe

A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.

2025. április 20. 10:21

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12