Üzembe helyezték a MÁV távközlési üzemeltetését támogató új rendszerét

A régi rendszert Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese állította le, az újat Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs államtitkára indította el.
Az átadást megelőző sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy az informatikai rendszer átadása mérföldkő a MÁV modernizálásában, európai színvonalat képvisel, és lehetővé teszi az eddigi papír alapú adminisztráció átvitelét elektronikus formára.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Digitális Megújulás Cselekvési Tervben meghatározott fő célokat, az esélyegyenlőség megteremtését, a versenyképesség növelését, az átláthatóságot szolgálja a MÁV új rendszere, amely erősíti a cégcsoportnál az üzleti szemléletet, költséghatékony működést tesz lehetővé, és növeli az utasok biztonságát.
Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az új rendszer összefogja a vasúti közlekedés fontos területeit, és biztosítja az egységes távközlési felügyeleti rendszer megvalósulását, gyors hibaelhárítást tesz lehetővé.
A MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese beszámolt arról, hogy három évvel ezelőtt született meg a döntés a rendszer kialakításáról, ezt követően két fordulós közbeszerzési eljárást indítottak, 2009 decemberében a legkedvezőbb ajánlatot adó NETvisor Zrt. nyerte el munkát. 2010-ben kötötték meg a megvalósítására szóló szerződést, 2011 áprilisában megkezdődött a fejlesztés teszt- és próbaüzemelése.
Az MTI kérdésére válaszolva Mosóczi László elmondta, hogy a 350 millió forintos beruházáshoz még további 40 millió forintos költség társul, amely a GSM-R rendszerhez való kapcsolódást teszi majd lehetővé. A tervek szerint egy éven belül a központi adatbázist minden szakszolgálat feltölti, és ekkorra valósulhat meg a papír alapú adminisztráció teljes elektronizálása.
Kapcsolódó cikkek
- Kész a világ legmagasabb távközlési tornya
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Egyre többen netez(né)nek vonaton
- Útra kész Masat-1, az első magyar műhold
- Új rendszerrel teszi hatékonyabbá a MÁV a dokumentumkezelést
- Számítógépes munkaidő-beosztás a MÁV-nál
- Távközlés: Több száz EU-jogsértési döntés, Magyarország egyben érintett
- A magyarok 43 százaléka csak beszélgetésre használja a telefonját
- Erős a verseny a magyar távközlési piacon a Vodafone szerint
- Már otthon is ki lehet nyomtatni az internetes vonatjegyet
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Galaxy AI határai kitolódnak: 400 millió eszköz a célkeresztben
2024-ben a Samsung forradalmi lépést tett a mobil AI fejlődésében: bemutatta a Galaxy S24 szériát, és ezzel elindította azt az ambiciózus tervét, hogy év végéig több mint 200 millió eszközön tegye elérhetővé a Galaxy AI-t. A Galaxy AI azóta folyamatosan fejlődik, új szintre emelve az okostelefonos élményt – ma már a Galaxy S25 felhasználóinak több mint 70%-a rendszeresen használ AI-alapú funkciókat. Különösen kiemelkedő a Google Gemini népszerűsége, amely az új S széria készülékein háromszorosára növelte felhasználói bázisát.
Világ körüli 5G – Újabb 7 országban érhető el a One roaming szolgáltatása
A One Magyarország folyamatosan terjeszti ki az 5G roaming szolgáltatás elérhetőségét világszerte. 2024 júniusa óta újabb hét ország csatlakozott a szolgáltatáshoz, így az ügyfelek már Albániában, Kolumbiában, Egyiptomban, a Feröer-szigeteken, Gambiában, Lesothóban és Uruguayban is élvezhetik az 5G hálózat előnyeit – például a gyorsabb letöltési sebességet* és az alacsony késleltetést. Az újabb bővítéssel a One már 91 országban, 146 partnerhálózaton biztosítja az 5G roamingot.
Így hozd ki a legtöbbet a mobilodból a Szigeten
Akár első alkalommal mész, akár visszatérő Sziget-lakó vagy, a gyenge mobilnet és a merülő telefon pillanatok alatt elronthatja az élményt. Éppen ezért a Yettel – a Sziget hivatalos telekommunikációs partnere – összegyűjtötte azokat a helyzeteket, amikor különösen jól jön a gyors, stabil hálózat, és hozott pár tippet is, hogy még gondtalanabb legyen a bulizás. Ráadásul egy menő játékban most páros belépőt is nyerhetsz Európa egyik legnagyobb fesztiváljára!
Amikor a történelem életre kel – Utazás a múltba a HONOR 400-zal
Ha mindig is lenyűgöztek a múlt emlékei, vagy most vágnál bele hazánk épített örökségének felfedezésébe, akkor jó hírünk van: Magyarország meseszerű kastélyai és várai végtelen kalandokat kínálnak. A HONOR 400 most egy különleges utazásra invitál – ismerd meg, hogyan tárhatnak fel új nézőpontokat a legmodernebb, mesterséges intelligenciával támogatott fotós technológiák!
Hajlítsd a stílust, hajlítsd a technológiát – itt a Galaxy Z Flip7
A Samsung új szintre emeli a hajlítható telefonok világát a Galaxy Z Flip7-tel – egy kompakt, mesterséges intelligenciával felturbózott eszközzel, amely teljes kijelzős Flip fedlappal és prémium dizájnnal érkezik. Az ultrakompakt kialakítás könnyedén elfér a zsebedben, mégis elég erős, hogy egy AI-vezérelt, többfunkciós társad legyen a mindennapokban.