Projekt Gutenberg: e-könyv már negyven éve
Negyven évvel később, azaz napjainkra, a projekt médiásai összeállítottak egy rövid kis brosúrát az eltelt időszak tevékenységéről. Rövidke magyarázó szövegek mellett sok-sok kép színesíti az emlékező digitális füzetet. A kiadvány Michael Hartnak, az alapítónak a visszaemlékezésével indul. Azon az estén történt: „Az egyetem számítógép szobájában akartam maradni éjszakára, nem volt érdemes hazagyalogolnom az egy mérföldre lévő otthonomba. Előtte kimentem a közeli csemege-boltba, bevásároltam némi ennivalót. Tekintettel az ünnepre (júl. 4.), egy Függetlenségi Nyilatkozatot csúsztattak a zacskómba. A gép használata után (saját kódja volt a jogosultaknak), megütközve láttam, hogy mennyi pénzbe került a néhány órás tevékenységem. Lelkiismeret furdalásom volt. Tenni akartam valamit. Akkor véletlenül elém került a Függetlenségi Nyilatkozat. Begépeltem a dokumentumot – még a szkennernek híre-hamva sem volt – és hozzáférhetővé tettem más jogosultaknak is. A többi már történelem.”
Ma már közel negyvenezer szabadon letölthető e-könyvet kínál a projekt, és egyre nő a formátumok variálhatósága is, tekintettel az e-könyv-olvasó eszközök különböző applikációira. Többségében angol nyelvű olvasnivaló található az adatbázisban, de más nyelvek is képviselve vannak, köztük a magyar is. Érdekes, hogy nem Jókai, Mikszáth van fent többségében, inkább kevéssé ismert szerzők műveire lelhetünk: Tömörkény István, Thury Zoltán, Ambrus Zoltán.
A projekt keretében ma már hangoskönyvek, képgyűjtemények, zenei felvételek is letölthetők. A Project Gutenberg oldaláról a negyven évet bemutató kiadvány szabadon elérhető.
További részletek: Könyvkonnektor blog
Kapcsolódó cikkek
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- Több mint kétezer fotót tesz közkinccsé a Völgységi Múzeum
- Ingyenesen a világhálón Lomax amerikai folklórgyűjteménye
- Ingyenesen elérhetők lesznek a neten az 1920-s évek lengyel filmjei
- Jászai-On - Digitális kulturális események határon innen és túl
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (2. rész)
- Könyvkerék: e-book már a XVI. században
- Megírni és kiadni: könyvek otthonról
- Nem versenyzünk az internettel, hanem kínáljuk (2. rész)
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A mindennapok bajnoka: a REDMI Note 15 sorozat új mércét állít tartósságban és képalkotásban
A Xiaomi bemutatta a REDMI Note 15 szériát, amely öt modellből áll: REDMI Note 15 Pro+ 5G, REDMI Note 15 Pro 5G, REDMI Note 15 Pro, REDMI Note 15 5G és REDMI Note 15. Az új termékcsalád központi eleme a REDMI Titan Durability, amely a hosszú távon megbízható akkumulátorteljesítményt, a fokozott ütésállóságot, valamint a továbbfejlesztett por- és vízvédelmet foglalja magában.
Koreai mesterművek 4K-ban: megérkezett a Lee Kun-Hee válogatás a Samsung Art Store-ba
A Samsung és a Koreai Nemzeti Múzeum bejelentette, hogy a Samsung Art Store kínálatában mostantól 20 különleges műalkotás érhető el a néhai Samsung-elnök, Lee Kun-Hee híres műgyűjteményéből. A digitális válogatás a világ minden táján elérhető a The Frame, The Frame Pro és bizonyos QLED televíziókon, míg a gyűjtemény eredeti darabjaiból összeállított nagyszabású kiállítás jelenleg a washingtoni Smithsonian Nemzeti Ázsiai Művészeti Múzeumban látható.
Szárnyal az AutoWallis: minden üzletág erős negyedévvel zárta 2025-öt
Az AutoWallis Csoport rendkívül erőteljesen zárta a 2025-ös évet: minden üzletága kiváló teljesítményt ért el, így új rekord született a gépjármű-értékesítés, valamint a szerviz- és mobilitási szolgáltatások terén.
Gyorsabb, tisztább, gördülékenyebb – így újul meg a Note Air5 C
Az E Ink képernyőket nagyra értékelik az olvashatóságuk és az alacsony energiafogyasztásuk miatt, azonban lassú frissítési gyakorisággal érkeznek. Ez a késleltetés megzavarhatja a koncentrációt munka vagy tanulás közben. Ennek orvoslására hamarosan megjelenik egy firmware-frissítés a Note Air5 C-hez. Ez bevezet egy új, Smooth Refresh módot az EinkWise-ban, ami tisztább áttűnéseket, gyorsabb válaszidőt és észrevehetően csökkentett vizuális késleltetést biztosít.
Amikor a világ marketingelitje Budapesten találkozik – THE SHIFT 2026
A THE SHIFT konferencia szervezői újabb nemzetközi szaktekintélyeket mutatnak be a hazai szakmai közönségnek. A frissen bejelentett előadók között szerepel Rishad Tobaccowala (USA), akit a TIME magazin a világ öt legfontosabb „Marketing Innovátora” közé sorolt, és aki korszakformáló könyveivel évtizedek óta inspirálja a szakmát. Szintén csatlakozik Andrew Tindall (UK), a modern marketing egyik legmeghatározóbb gondolkodója, a System1 Senior Vice Presidentje.

