Tovább csökkenhetnek a roaming-díjak Európában
Az Európai Bizottság 2011. július 6-án hozta nyilvánosságra a Roaming rendeletre vonatkozó III. javaslatát. Az első rendeletet 2007-ben, a másodikat 2009-ben fogadták el. A korábbi két rendelet fix, évenként csökkenő mértékű tarifákat határozott meg uniós szinten a barangolásos szolgáltatásokra. A III. Roaming rendelet hosszú távú megoldást tartalmaz annak érdekében, hogy a Digitális Menetrendben kitűzött alapvető cél ténylegesen megvalósulhasson. 2015-re a nullához kell közelítenie a barangolási és a nemzeti távközlési tarifák közötti különbség.
A hosszú távú, strukturális intézkedések teljes körű hatályba lépéséig, a kiskereskedelmi árak versenynek köszönhető mérséklődéséig a javaslat fokozatosan csökkentené a a hanghívásos és SMS szolgáltatások jelenlegi kiskereskedelmi árainak mértékét. Az elképzelések között szerepel az is, hogy az Európai Unió 2012-től új tarifát vezetne be a mobil internetezést lehetővé tevő kiskereskedelmi adatszolgáltatásokra.
A III. Roaming rendeletre előterjesztett bizottsági jogalkotási javaslatot – amely elfogadása esetén közvetlenül hatályba lép – az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament együttesen, rendes jogalkotási eljárás során fogadja el és hagyja jóvá. A tanácsi tárgyalási folyamatokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága képviseli Magyarországot.
A szaktárca az egyeztetések során minden olyan javaslatot támogat majd, amely a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva a barangolási piacon a tényleges verseny létrehozására irányul és amely biztosítja, hogy az uniós és a hazai infokommunikációs célkitűzések megvalósuljanak. A kívánt cél elérése érdekében az Infokommunikációért Felelős Államtitkárság a közeljövőben egyeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal, valamint a hazai mobilpiac szereplőivel.
Kapcsolódó cikkek
- Tovább korlátozzák a barangolási díjakat
- Az EU megszüntetné a roamingot a Unión belül
- Kevesli a versenyt az EU a mobiltelefon-ágazatban
- Nem szökhet az égbe a barangolásos adatátvitel számlája
- Európai Bíróság: érvényes a barangolásról szóló uniós rendelet
- Csökkennek a roaming beszéd- és sms-tarifák júliustól
- Adatroaming korlátozás - korlátokkal
- Felére csökkentek a roaming díjak az EU-ban
- Olcsóbb lehet külföldről SMS-t küldeni
- Olcsóbb mobiltelefonos internetezést remél a távközlési EU-biztos
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
IVSZ: A tudásalapú gazdaság az egyetlen út a fenntartható növekedéshez
Annak érdekében, hogy Magyarország ne veszítse el végleg versenyképességét, gyors technológiai és tudásalapú fordulatra van szükség – erre hívja fel a figyelmet az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az új kormányzati ciklus kezdetére időzített állásfoglalásában.
A hangzás új korszaka: valós idejű zajszűrés a Galaxy S26-tal
A Galaxy készülékek Hangsávszerkesztő funkciója hatékonyan kiszűri a zavaró zajokat a videókból, miközben kiemeli a fontos hangokat, így a felhasználók még jobban elmerülhetnek az élményben. A technológia a Galaxy S25 szériával jelent meg, akkor még elsősorban a már elkészült felvételek utólagos finomhangolására.
Kriptovaluták: Magyarország optimistább, mint a régió
A magyar lakosság a környező országokhoz képest jóval nagyobb bizalmat tanúsít a kriptovaluták iránt, különösen azok inflációval szembeni ellenálló képessége miatt. Míg Csehországban és Szlovákiában visszafogottan fogadják a hagyományos pénzek kriptóra történő teljes lecserélésének gondolatát, addig Magyarországon a megkérdezettek közel 22%-a el tudja képzelni a jövőt forint vagy euró nélkül. Ugyanakkor továbbra is a konzervatív szemlélet a meghatározó: a válaszadók 71%-a nem támogatná ezt a változást.
Takarítás emberi beavatkozás nélkül: így dolgoznak a mai robotporszívók
A robotporszívók az elmúlt években olyan szintre fejlődtek, hogy ma már nem csupán kényelmi eszközökként tekintünk rájuk, hanem részben önállóan működő rendszerekként. A kérdés így már nem az, hogy képesek-e takarítani, hanem az, hogy mennyire tudják folyamatosan, emberi beavatkozás nélkül fenntartani a tisztaságot.

