Egyre kevésbé tudnak írni a kínai fiatalok

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 30. 08:48

A szépírás- és kalligráfiaórák számának megemelésével próbálja a kínai fiatalokat több kézírásra ösztönözni szeptembertől az oktatási minisztérium.

A számítógépek, mobiltelefonok és más digitális eszközök mindennapos használata következtében a kínai fiataloknak egyre kevésbé megy a kézírás, így a héten kezdődő tanévben az általános és középiskolákban növelik az írásórák számát. Az általános iskolák 3-6. osztályában mostantól heti egy alkalommal kötelező lesz a szépírás, a középiskolások számára pedig választható kurzus a kalligráfia.

A kínai írásjegyek bevitelét megkönnyítő billentyűzetek és a latin ábécés pinyinátírást használó eszközök elterjedése forradalmasította a kínai karakterek miatt nehézkes kommunikációt, ugyanakkor a jóval lassabb kézzel való írás háttérbe szorulását eredményezte. Ráadásul a nyelv sajátossága, hogy az írásjegyek a hangzástól függetlenül adják a jelentést, és fordítva: hiába tudja valaki kiejteni az adott szót, nem feltétlenül képes le is írni azt. Ma tömegek szembesülnek azzal, hogy nem tudják papírra vetni a gyerekkorukban tanult szavakat.

A minisztérium rendelete komoly vitát generált a kínai internetezők körében, ugyanakkor a Hszinhua (Xinhua) hírügynökség honlapjának közvélemény-kutatásán a csaknem tízezer válaszoló több mint 80 százaléka támogatta az ötletet. A téma a hét végén a kínai Twitter, a Sina mikroblog legnépszerűbb témái közé is bekerült.

A támogatók a szépírás hagyományőrző jellegének fontosságát és a kalligráfia művészeti értékét hangsúlyozták. Az ellenzők szerint a pluszórák már az amúgy is túlságosan leterhelt iskolások életét nehezítik majd tovább, és még inkább nyomás alá helyezik a diákokat.
 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tudtad, hogy ha ilyen a tévéd, akkor több mint 4000 játékot próbálhatsz ki?

Cyberpunk 2077, Overcooked! 2, Star Wars Outlaws – ezeket a játékokat is kipróbálhatod az LG okostévés gaming platformján. Több ezer játék egyetlen felületen érhető el, ráadásul konzol és számítógép sem kell hozzájuk. Mutatjuk, hogyan férhetsz hozzá!

2024. október 8. 20:16

A dentsu bemutatta a 2025-ös év 10 fő médiatrendjét

A dentsu globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat idén 15. alkalommal tette közzé immár hagyományosnak számító elemzését a következő évre várható médiatrendekről. A „The Year of Impact” címet viselő kiadvány, amelynek összeállításában a dentsu médiaügynökségeinek, a Carat, a dentsuX, illetve az iProspect cégek szakemberei vettek részt a világ minden tájáról, tíz fő médiaipari tendenciát azonosít be, amelyek négy átfogó témakör köré csoportosíthatók: (1) a generatív mesterséges intelligencia (AI) valós hatóerővé vált, (2) a történetek egyre kiterjedtebb stratégiai szerepet kapnak, (3) felértékelődik a minőség, illetve (4) a technológia és az alkalmazási szokások eltérően oszlanak meg a különböző régiókban.

2024. október 8. 18:40

Zsákutcába kerülhet az AI a Corvinus kutatása szerint

A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT elterjedése valójában egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, s ezzel megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését – erre jutott a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya. 

2024. október 8. 17:03

Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői

Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek képviselői egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira. Ez a gondolat hívta életre a Kognitív Mobilitás 2024 konferenciát, amelyet október 7–8-án tartották a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, a magyarországi Bosch csoport szakmai védnöksége mellett.

2024. október 8. 15:27

A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást

A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a DOGAWIST-Investment GmbH-val a PEAK-System Technik GmbH („PEAK”) részvények 100%-ának megvásárlásáról. A stabil alapokon álló német ipari kommunikációs szolgáltató PEAK-System cég olyan autóipari kommunikációs technológiák szakértőjének is számít, mint a CAN és a LIN.

2024. október 8. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10