Ingyenes online képzést indít IT szakembereknek a Microsoft

forrás Prim Online, 2011. október 15. 12:56

Idén ősszel két új online képzéssorozatot indít a Microsoft Magyarország, melynek célja, hogy az ország minden pontjára eljussanak a legaktuálisabb technológiai újdonságok. Ennek szellemében indul a TechNetKlub Online Class nevű kezdeményezés, melynek keretében heti rendszerességgel, online előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a virtualizációval és rendszerfelügyelettel, valamint a legújabb kis- és középvállalati informatikai megoldásokkal.

A Microsoft évek óta elkötelezett támogatója az oktatásnak, a legújabb informatikai trendek minél szélesebb körben való terjesztésének. Ennek jegyében indítja idén ősszel útjára a TechNetKlub Online Class kezdeményezését, melyben az egyik előadássorozat a kis- és középvállalati informatika témáját járja körül, a másik pedig a virtualizáció és a rendszerfelügyelet kérdéskörével foglalkozik.
 
A képzés elsősorban informatikai szakembereknek, rendszergazdáknak szól, akik szeretnének fejlődni, és értékes tudáshoz jutni, ráadásul teljesen ingyen. Az előadások megtekintéséhez mindössze regisztráció szükséges. A résztvevők a képzés végén vizsgán vehetnek részt, amelynek teljesítésével oklevelet szerezhetnek.
 
A kis-és középvállalati informatikai megoldásokat bemutató előadássorozat október 18-án indul. Az elmúlt évben több olyan változás is történt, amely alapvetően befolyásolja mind a kis-, mind a középvállalatok lehetőségeit és informatikai stratégiáját. A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 elterjedésével egyre több szervezet helyezi új alapokra a távmunka, a központi felügyelet és a biztonság informatikai rendszerét.
 
“Dinamikusan fejlődő terület a felhő alapú szolgáltatások rendszere, hiszen segítségével olyan szoftvereket is könnyedén és költséghatékonyan használhat bármely hazai cég, amelyek korábban csak a legnagyobb vállalatok kiváltságai voltak. A legkisebbek számára a megújult Small Business Server 2011 Essentials és az Office 365 teszi lehetővé, hogy kevés erőforrás és energia befektetésével magas színvonalú informatikai hátteret építsenek ki. A TechNetKlub Online Class előadásaiban egyebek mellett ezekről a megoldásokról is hallhatnak információkat.” – mondta Lippé Szabolcs, a Microsoft szakmai programmenedzsere.
 
A virtualizáció és rendszerfelügyelet képzés október 20-án kezdődik. A Microsoft az elmúlt években hatalmasat lépett előre mind a virtualizáció, mind a rendszermenedzsment terén, hiszen a Hyper-V szerver-virtualizációs megoldás egyre elterjedtebbé válik a legkisebb és a legnagyobb vállalatok körében is. A System Center termékcsalád pedig könnyebbé teszi a kialakított virtuális, és a fizikai rendszerek felügyeletét is a rendszergazdák számára.
 
Lippé Szabolcs hozzátette : „A képzéssel szeretnénk teljes körű áttekintést adni mind a jelenleg elérhető, mind a hamarosan érkező megoldásokról, olyan témákat is mélységében érintve, mint a magas rendelkezésre állás tervezése és kialakítása, a VMware környezetek felügyelete System Centerrel, a szoftverlicencelés virtualizált környezetben, vagy éppen a VMware és a Microsoft megoldásainak részletes összehasonlítása. Ezeket követően beleássuk magunkat a 2012-es termékújdonságokba, hiszen mindegyik System Center szoftver jelentős átalakuláson esik át, mind a virtualizáció, mind a fizikai szerver- és kliensfelügyelet területein”
 
Az előadásokat a regisztrációt követően bárki megtekintheti, és élőben kérdezhet a Microsoft szakértőitől. Azok, akik a napközbeni előadásokról esetleg lemaradnak, később a TechNetKlub honlapján felvételről megtekinthetik azokat. A regisztrációs ívet és további részleteket a TechNetKlub honlapján találnak az érdeklődők.
Kulcsszavak: oktatás Microsoft-hu

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.

2024. október 6. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37